Hagyományok hétvégéje Jászberényben

Május 27-én hagyományőrző hétvége és íjásztalálkozót szerveznek a Bartal tanyán.  A Jászföld Hagyományőrző Egyesület sok szeretettel vár mindenkit ezen a csodás és programokkal bővelkedő hétvégére. A rendezvényt helyszínül látja Jászberény – Portelek, Jászboldogháza határában a Bartal Tanya.  A programokból nem lesz hiány egyik korosztály számára sem. Lesz a teljesség igénye nélkül jászok piaca, légvár, gyerek játszótér […]

Villanyoszlopnak ütközött egy jászdózsai lakos

A baleset következtében a gépkocsi utasa súlyos sérülést szenvedett.  Egy jászdózsai lakos közlekedett személygépkocsival Jászárokszállás belterületén a Jászberényi úton május 22-én a délelőtti órákban. Haladása során a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ott letért az úttestről és nekiütközött egy villanyoszlopnak. A baleset következtében a gépkocsi utasa súlyos sérülést […]

Adománypénzt is lopott a jászsági páros

A jászsági rendőrök többrendbeli lopás miatt kezdeményezték letartóztatásának indítványozását egy 28 éves nőnek és 22 éves társának, akik többek között a jászapáti templomból is loptak. Az elmúlt napokban több jászapátiban elkövetett bűncselekményről érkezett bejelentés a rendőrségre. Egy helyi családi házból ismeretlen május 7-10 között ágyneműt, ruhaneműt és egy ezüst fülbevalót tulajdonított el. A következő helyszín […]

Árokba csapódott egy személyautó Jászberényben

A baleset következtében a felborult autó két utasa könnyű sérülést szenvedett.  Egy jászberényi lakos közlekedett személygépkocsival a 31-es úton, Jászberény külterületén. Haladása során megállt az útpadkán, majd elindulásakor eléhajtott az úton vele azonos irányba közlekedő autónak, ami az ütközés elkerülése végett fékezett. A vizes úton a fékező gépkocsi megcsúszott, az árokba csapódott és a tetejére […]

Rablás miatt őrizetben a jászfényszarui férfi

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető egy kerékpárt vett el erőszakkal egy idős férfitől Jászfényszarun. Egy jászfényszarui lakos lakóházának udvarán egy ismeretlen kerékpárt talált bedobva május 8-án a reggeli órákban. Egy 21 éves helybeli lakos erről tudomást szerzett, ezért még aznap délelőtt felkereste a bejelentőt az otthonában. Közölte, hogy az ő tulajdona a kerékpár, […]

Jászapáti vendége lesz Böjte Csaba ferences rendi szerzetes

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, előadást tart „Polgári est” címmel.  Május 19-én, 18:30-tól Jászapátin, a Pájer Antal Művelődési Házban kerül megrendezésre az előadás. Az érdeklődők az előadás keretében hallhatnak Istenről, a családról, a hitről, a szeretetről és a kitartásról. A rendezvény egy kötetlen beszélgetéssel és állófogadással zárul, majd lehetőség nyílik […]

Elfogták a jászsági dílert

Egy 44 éves férfi az elmúlt egy évben új pszichoaktív anyaggal kereskedett Jászjákóhalmán.  Egy jászjákóhalmai férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az elmúlt egy évben rendszeresen, anyagi haszonszerzésre törekedve értékesített 1000-2000 Ft/pakk áron új pszichoaktív anyagot főként helyi lakosoknak. A Jászberényi Rendőrkapitányság nyomozói a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársainak és a  Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti […]

Baleset történt a 32-es főúton

Egy személyautó egy traktor pótkocsijának ütközött Alattyán térségében. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy személyautó egy traktor pótkocsijának ütközött 32-es főúton, Alattyán térségében. A jászberényi hivatásos tűzoltók áramtalanították a személyautót. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

Súlyos sérülést szerzett a motoros

Jászárokszállás külterületén történt a súlyos sérüléssel járó baleset.  A rendőrség tájékoztatása szerint egy tiszaföldvári lakos közlekedett tehergépkocsival és a hozzá kapcsolt pótkocsival Jászárokszállás külterületén a 3203-as úton. Haladása során a gépkocsi az előtte közlekedő segédmotoros kerékpár előzésébe kezdett, melynek során a pótkocsi jobb hátsó részével nekiütközött a motor bal oldali tükrének. Az ütközés következtében elvesztette uralmát a segédmotoros […]

Ebben az évben is lesz Jász Világtalálkozó

Immár huszonhetedik alkalommal kerül megszervezésre a Jász Világtalálkozó.  A június 30-án kezdődő három napos rendezvény számos fellépővel, felvonulóval és színes programokkal várja az érdeklődőket Jászdózsán. A találkozó meg- és hazahívja a jászokat, erősítve a szülőföldhöz való kötődésüket.  A rendezvény bemutatja a a magyar kultúra ezen területeit és a három nap alatt ellátogatók betekintést nyerhetnek a […]

Tűz volt egy jászberényi pincében

A jászberényi hivatásos tűzoltók két vízsugárral avatkoztak be, közben két gázpalackot kivittek a helyiségből, közülük az egyiket visszahűtötték.  Kannából kifolyt üzemanyag okozott tüzet szerda délután Jászberényben, egy Komáromi József utcai családi ház száz négyzetméteres pincéjében. Az ingatlan egyik lakója véletlenül kiöntött egy kevés üzemanyagot, melyet a közelben lévő gázkazán őrlángja meggyújtott. A jászberényi hivatásos tűzoltók két […]

Templomból loptak a jászapáti lakosok

A jászapáti rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket, a második lopást szolgálaton kívüli rendőrök akadályozták meg. Egy jászsági templom plébánosa tett bejelentést április 21-én a Jászapáti Rendőrőrsre, miszerint a bejelentést megelőző napon – a templom nyitott állapotát kihasználva – onnan eltulajdonítottak 2 réz gyertyatartót, 1 hármas réz csengőt, 1 vezeték nélküli mikrofont, és 86.000 forint készpénzt. […]

Csak idén nyolcszor lopott a jászkiséri fiatal

A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy 18 éves jászkiséri férfit, aki a gyanú szerint az idei évben 8 lopást követett el falujában.  Egy jászkiséri lakos tett bejelentést a Jászapáti Rendőrőrsre, miszerint április 16-án csupán egy órát volt távol otthonától, majd mikor hazaért a bejárati ajtó üvegét kitörve találta. A házban kutatás nyomait vette észre valamint, […]

Kiégett egy családi ház Jászladányon

A házban élő két ember a tűzoltók megérkezése előtt áramtalanította az épületet, valamint egy gázpalackot kihozott onnan. Teljes terjedelmében égett egy közel száz négyzetméter alapterületű családi ház belső tere szerda hajnalban Jászladány Fekete Pál utcájában. A házban élő két ember a tűzoltók megérkezése előtt áramtalanította az épületet, valamint egy gázpalackot kihozott onnan. A jászberényi hivatásos […]

Egy újabb beruházás valósul meg Jánoshidán

Jánoshidán 2021-ben több mint 350 millió Ft kormányzati támogatásból megújult a Premontrei Rendház épülete.  A 2021-ben megvalósult beruházás után most egy újabb pályázatnak köszönhetően 200 millió forintos támogatás segíti a rendház környezetének további fejlődését.  Pócs János, országgyűlési képviselő közösségi oldalán megosztott bejegyzéséből kiderül, hogy ezúttal kültéri kiállítótér kerül kialakításra, illetve a rendház kerítése, valamint a mellette lévő […]

Szerszámgépeket lopott és a húsvéti süteményt is megkóstolta a jászjákóhalmai férfi

Nemcsak szerszámgépeket tulajdonított el, hanem az asztalon hagyott húsvéti sütimaradékot is elpusztította a jászjákóhalmai férfi.  Lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre, mert ismeretlen elkövető április 8. és 11. között a délelőtti órákban bement egy jászjákóhalmai ingatlan udvarára, ahonnan flexet és orrfűrészt tulajdonított el 40 ezer forint értékben. Hamarosan újabb sértett jelentkezett a rendőrségen, aki elpanaszolta, hogy április […]

Elismerést kapott Dr. Dalmadi Adrienne

Miniszter elismerésben részesült a jászberényi kórház főorvosa – közölte a közösségi oldalon az egészségügyi intézmény. Április 4-én a Belügyminisztériumban rendezett ünnepségen Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkártól vette át a Miniszteri Elismerő Oklevelet a Dr. Dalmadi Adrienne, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház osztályvezető főorvosa.

Egy családi ház konyhája égett Jászberényben

A házban élő négy ember közül három rokonokhoz költözött.  Kigyulladt egy százötven négyzetméteres családi ház konyhája kedden délután Jászberényben, a Káposztáskert utcában – tájékoztatott a katasztrófavédelem. A nyolc négyzetméteren pusztító lángokat a város hivatásos tűzoltói vízsugárral fékezték meg, és megakadályozták a tűz továbbterjedését. Az egység átvizsgálta a födémszerkezetet és áramtalanította az ingatlant, valamint elzárta a gázt. A hő […]

Az imaházból lopott a jászapáti fiatal

A jászsági rendőrök gyanúsítottként kihallgattak egy 25 éves férfit, aki két mikrofont és adománypénzt lopott a jászapáti imaházból.  Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy ismeretlen március 20-án 19 óra és másnap 13 óra között bement egy jászapáti imaházba, onnan két mikrofont és az adománydobozból 30.000 forintot eltulajdonított. A rendőrök az adatgyűjtés során beszerzett információk alapján március […]

Két autó ütközött Jászladány közelében

A baleset következtében a 21 éves férfi súlyos, két utasa könnyű sérülést szenvedett. Egy 21 éves férfi közlekedett személygépkocsival a 3227-es számú úton Jászladány felől Szászberek felé március 27-én a reggeli órákban. Haladása során későn észlelte az előtte forgalmi okból megálló gépkocsit, és az ütközés elkerülése végett balra kormányozta járművét. A menetiránya szerinti bal oldali […]

Verified by MonsterInsights