Varga Tamás hazatért – pólósulit indít Szolnokon az olimpiai bajnok

A Véső úti sportkomplexumban indít pólósulit szeptembertől Varga Tamás szolnoki származású, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó.

A Mohi Zoltán vízilabdázó olimpikon nevével fémjelzett Invictus Úszó és Vízilabda SC immár tíz esztendeje fogja össze az utánpótlás korú úszókat és vízilabdásokat szere a megyében. Most Varga Tamás is csatlakozik hozzájuk, mert szeretné segíteni azt a várost, klubot, ahonnan származik és indult, és amelynek annyi mindent köszönhet.

Amint a csütörtöki sajtótájékoztatón Szalay Ferenc elmondta, a vízilabda Szolnok egyik legeredményesebb sportága.

– Rengetegen tanultak meg a vízilabda miatt úszni a városban, ahol a Tisza és Zagyva folyók találkoznak egymással, olimpiai bajnokokat nevelt ki a szolnoki vízilabda – emelte ki. – A Dózsa múltja, sikerei, az onnan elszármazó pólósok eredményei azt mutatják, van létjogosultsága, a szülők és gyermekek részéről igénye annak, hogy a városban a meglévő vízilabda oktatás mellett és hangsúlyozottan nem annak riválisaként indítsunk újabbat.

Varga Tamás hozzátette: Debrecenben öt évig nagy sikere volt az általa indított pólósulinak, rengeteg nemzetközi eredményt értek el. Megemlítette, hogy a pólósuli debreceni indulásakor nyolcvan gyermek vízilabdázott ott, amikor befejezte és eljött, akkor pedig háromszázhúsz. Kiemelte: Szolnokon is azon lesz, hogy minél több gyerek megtanuljon úszni és utána, ha szeretne, legyen vízilabdás. Megemlítette, hogy lesz egy Varga Tamás Pólósuli tábor nyáron, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a honvédelmi alapismeretek keretein belül a vízilabdával is. Szeptembertől indul a pólósuli, terveznek majd roadshowt, elmennek az iskolákba is.

Mohi Márk, az Ifjúság Egészséges Neveléséért Alapítvány elnöke, az Invictus Úszó és Vízilabda SC Kft. tulajdonosa, elnöke elmondta, hogy a kft. tíz éve fogja össze Jász-Nagykun-Szolnok vármegye úszó és vízilabda életét. Szolnokon készülnek az úszóik, Martfűn és Mezőtúron pedig a vízilabdásaik edzenek. Hozzátette: úszóik, Szekeres Szilvia vezetésével, minden évben korosztályos országos bajnokokat tudhatnak soraikban, a vízilabdások pedig Mohi Zoltán vezérletével ob II-es bajnokok, illetve tavaly az ob I/b-ben ezüstérmesek lettek. Kiemelte: fontos az élsport, de talán még fontosabb, hogy egészséges gyerekeket neveljenek, akikből egészséges felnőttek lesznek.
A szeptembertől induló pólósuliba nyolcéves kortól várják a fiúk, lányok jelentkezését.

pólósuli, szolnok, Varga Tamás, vízilabda

szs

Oszd meg másokkal is!
Alföldhír.hu