Az élet különböző területein maradandót alkotó, az elmúlt év folyamán kitüntetésben részesült szakembereket köszöntötte szerdán Szolnok önkormányzata.
Szolnok büszke azokra, akik tevékenységük során kimagasló teljesítményt nyújtanak, jelentős szerepet vállalva ezzel a város jó hírnevének öregbítése, értékeinek gyarapítása terén. Ennek jegyében Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester szerdán köszöntötte mindazokat, akik 2023-ban állami elismerésben részesültek.
– Szolnokon számos szaktudás és érték található, amelyeket a közelmúltban, együtt, közösen teremtettünk. Fontos, hogy megőrizzük és továbbvigyük ezeket az értékeket, hogy a következő generációk is méltán büszkék lehessenek városunkra – hangsúlyozta Kállai Mária.
– Rengeteg értékre lehetünk büszkék Önöknek köszönhetően. Ezek megőrzése óriási felelősség, de a kitüntetettek ezt pontosan tudják, és eszerint teszik dolgukat. Gratulálok mindannyiuknak! – tette hozzá Szalay Ferenc.