Szolnok

Egészség

Bravúros tüdőműtét a Hetényi kórházban


Hagyományos tecnikával nem operálható, idős betegen végeztek sikeres mellkasi műtétet a
Hetényi Géza kórház orvosai. A 80 esztendős páciens már otthonában lábadozik – adta hírül az egészségügyi intézmény.

Az elmúlt évek során számos olyan műtétre került sor a vármegyei kórházban, melyek során
olyan betegeken is segíteni tudtak az orvosok, akiket idős koruk vagy egyéb alapbetegségeik
miatt hagyományos altatásos érzéstelenítéssel nem lehetett operálni. A korábbi
módszerekkel ők nem bírták volna el a műtéttel járó megterhelést, ám az utóbbi időben
ugrásszerűen fejlődött mind az endoszkópos mellkassebészeti technika, mind az anesztézia.
Ennek köszönhető a mostani bravúros operáció is.

– Az utóbbi időben már komoly gyakorlatot szereztünk az ilyen műtétek tekintetében, ezúttal
azonban a korábbiaknál is bonyolultabb volt a dolgunk – mondta el az operációt végző dr.
Szántó Zoltán főorvos. – A beteg jobb felső tüdőlebenyét kellett eltávolítani egy daganat
miatt, ám 10 évvel ezelőtt már ugyanígy eltávolították a bal felső lebenyt. Úgy kellett tehát
megoldani a műtétet, hogy közben a nagyobb méretű jobb tüdő nem lélegzik, és a csonkolt
bal tüdővel tud csak levegőt venni a beteg. Dr. Parham Choroomi aneszteziológus adjunktus
kollégám nagy szakértője a mélyaltatás és izomlazítás nélküli műtéti technikának, így neki
köszönhető, hogy sor kerülhetett ilyen körülmények között a beavatkozásra.

Egy ilyen nagy kockázatú, a hagyományostól merőben eltérő műtét természetesen nagy
kihívás az operáló orvos számára is. Ezúttal ugyanis mozgó rekeszizom, szív és tüdő között,
pár centiméteres kis területen kell a daganatos lebeny eltávolításához a preparáló munkát
elvégezni. A sebész ilyenkor egy folyamatosan mozgó-hullámzó képet lát az endoszkópos
képernyőn, s ha egy kicsit is hajlamos a tengeribetegségre, képtelen végrehajtani ezt a
műtéti technikát.

Magyarországon jelenleg két sebészeti klinika mellett egyedül Szolnokon, a
Hetényi Géza kórházban végeznek ilyen beavatkozásokat, amivel a nemzetközi szakmai
trendeknek megfelelve tudnak korszerű mellkassebészeti ellátást nyújtani, 2023-óta immár
európai akkreditációval elismerve.

Hetényi Géza Kórház, Szántó Zoltán, szolnok, tüdőműtét

szs

Oszd meg másokkal is!
Alföldhír.hu