Ötmillió beoltottnál várható újabb lazítás (PODCAST)

A kormányban úgy látják, hogy ezt a számot még májusban elérjük – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió műsorában péntek reggel. A tömegrendezvényekkel kapcsolatban hozzá tette, azokat csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni. A teljes interjút itt hallgathatja meg:

Mától kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken is

Péntektől kötelező lesz a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is a Magyar Közlönyben csütörtök este megjelent kormányrendelet szerint – hirado.hu. A sportrendezvények helyszínén és a szabadtéren megtartott gyűlésen maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A sportrendezvényeken nem kell maszkot viselniük a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A gyűlésen felszólaló […]

Túristacsalogató rendezvények Tomajmonostorán

TOMAJMONOSTORA | Juhász Juditot a Tomajmonostorai Művelődési Ház vezetőjét kérdeztük meg a 2018. év tomaji rendezvényeiről. A 2018. február óta itt dolgozó vezető elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a kulturális programok megszervezésére, a hagyományokra és a szórakoztatásra is egyaránt. Nyáron Pünkösdi focikupa, illetve rendhagyó programok sora is várja az idelátogatókat. A művelődési ház vezetője elmondta, hogy […]