Országszerte több mint ezer diák vett részt az őszi haditorna versenyeken

Csaknem 260 iskolából összesen 340 csapat, ezernél több diák vett részt az idei Országos Haditorna Verseny őszi vármegyei fordulóin. A legjobbak jövő tavasszal mérhetik össze rátermettségüket és tudásukat az országos döntőben – írta a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Facebook-oldalán kedden. Azt írták: idén nyolcadik alkalommal hirdette meg a Honvédelmi Minisztérium a […]
Augusztus végéig várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség az Önkéntes Katonai Szolgálatra

Augusztus végéig várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség az Önkéntes Katonai Szolgálatra (ÖKSZ) – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. Azt írták: a programra azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akiknek ebben az évben nem sikerült bekerülniük a felsőoktatásba, vagy kénytelenek elhalasztani tanulmányaikat. Hozzátették: azok, akik fél évet töltenek el valamelyik területvédelmi alakulatnál lövész […]
Szolnokon gyakoroltak az űrhajósjelöltek

A Holt-Tiszából való kiemeléssel zárult a Hunor-programba beválasztott négy űrhajósjelölt – Cserényi Gyula, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András – túlélő kiképzésének a vízi része július végén Szolnokon – számolt be róla a Honvedelem.hu. Az egyhetes szárazföldi rész után – amely során az űrhajósjelöltek többek között tűzgyújtási, menedéképítési, valamint víz-és élelemszerzési ismeretekkel gazdagodtak – […]
„Csodálatos madarak” a szolnoki bázison

Korszakváltás történik a magyar haderőnél, minden képességét megreformálják, megújítják – közölte a honvédelmi miniszter hétfőn Szolnokon, a Magyar Honvédség újonnan rendszeresítendő H225M típusú helikoptereinek ünnepélyes átadásán. Amint arról a Magyar Távirati Iroda beszámolt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf az MH Kiss József 86. Helikopterdandár területén tartott eseményen elmondta: megreformálják a haderőt, hogy a ciklus végére valóban megújult magyar […]
Új helikopterek érkeztek

Megérkezett hétfőn Szolnokra a honvédség első két Airbus H225M típusú helikoptere. A 70-es és 71-es oldalszámú közepes, szállító (Troop Transport Helicopter) gépeket két vízsugárral köszöntötték az MH Kiss József 86. Helikopterdandár területén. A Magyar Honvédség 16 Airbus H225M típusú helikoptert rendelt – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda. A francia és magyar pilóták által […]
Új izolációs kapszula érkezett a szolnoki helikopterbázisra

Izolációs kapszula érkezett az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szakállományához. Az új eszközzel a légi egészségügyi kiürítési képesség bővül, amelynek célja a gyors, biztonságos és izolált betegszállítás helikopteres mentés esetén. A – fertőzött, vagy fertőzésgyanús – beteg stabil szállítását közel 8-10 órán keresztül biztosító kapszula megakadályozza a helikopter- és az egészségügyi személyzet megfertőződését, továbbá a […]
Új eszközökkel bővül a légi egészségügyi kiürítési képesség

Gyors, biztonságos és izolált betegszállítást tesznek lehetővé azok az izolációs kapszulák, amelyekkel a Magyar Honvédség légi egészségügyi kiürítési képességét erősítették – írta koronavirus.gov.hu szombaton. Kifejtették: figyelemmel az új koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetre, úgynevezett izolációs kapszulákkal bővül az Airbus A-319-es repülőgépek felszereltsége. Horváth Péter orvos ezredes, a Magyar Honvédség egészségügyi főnökének helyettese elmondta: az eszközöket azért vásárolta […]