Sallai Róbert Benedek kitálalt az LMP-ről

Megerősítette, hogy Hadházy árulja a pártot, Szél Bernadett pedig magára költi a közpénzt – írja a 888. A történet ott kezdődik, hogy egy visszalépett képviselő etikai bizottsági meghallgatásán Sallai állítólag megpróbálta megütni Hadházyt. A párt Sallait ellen fegyelmi eljárást indított, Szél Bernadett pedig lemondásra szólította fel titkári posztjáról. Sallai Róbert Benedek az alább olvasható Facebook-bejegyzésében reagált […]

Halottak aláírásaival próbálkozott a bevándorláspárti LMP

Az Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottság március 26-i ülésének jegyzőkönyvéből kiderült: elhunyt választópolgárok aláírásaival adták le az LMP-s Ikotity István ajánlásait. A nyomozóhatóság pedig az LMP öt ajánlóívét is lefoglalta, miután azokon olyanok neve is szerepelt, akik állításuk szerint nem is írtak alá a zöldpártnak – írja a 888. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy a választópolgárok […]

Az LMP is elárulta elveit

Úgynevezett kétlépcsős együttműködésre készülhet a baloldal és a Jobbik. Morvai Krisztina szerint az összefogásban az LMP lehet a katalizátor – számol be a 888.hu. Szél Bernadett pártja vasárnap az MSZP-Párbeszéddel és a DK-val, hétfőn pedig a Jobbikkal is egyeztet. Ezáltal akár közvetett megállapodás is létrejöhet a Jobbik és a baloldali pártok között az LMP közvetítésével. Gyurcsány Ferenc […]