Tavasz óta fosztogatták a temetőket

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy kunszentmártoni nőt és társát. Egy 32 éves nőt és egy 21 éves férfit állították elő a rendőrök 2023. július 27-én a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra. A megalapozott gyanú szerint a páros tavasz óta több alkalommal megjelent a helyi temetőkben, onnan élő-, vágott- és művirágokat, koszorúkat, mécseseket és kerámia vázát, kaspót tulajdonítottak […]

Emelte a tétet

Tizenkilencre lapot húzott egy csépai férfi, de számításai nem jöttek be. Először csak engedély nélkül használta ismerőse autóját, de pár nap múlva már el is lopott egy kocsit, melyet értékesített. A kunszentmártoni rendőrök őrizetbe vették. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és kétrendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást azzal a 22 […]

Két autó ütközött Kunszentmártonnál

Összeütközött két személygépkocsi hétfő délután a 44-es számú főúton, Kunszentmárton külterületén. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket. A két autóban csak a sofőrök utaztak. Fotó: Kunszentmárton HTP Forrás: jasz.katasztrofavedelem.hu

Ráfutásos baleset Kunszentmártonnál

Egy szőnyegeket szállító kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött össze péntek délelőtt a 442-es számú főúton, Kunszentmárton térségében. A baleset következtében előbbi jármű az árokban állt meg. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsikat. A balesetben összesen három ember volt érintett. Fotó: Donka Ferenc Forrás: jasz.katasztrofavedelem.hu

Kigyulladt egy lakóház Kunszentmártonban

Egy ember otthona vált lakhatatlanná. Tűz keletkezett egy kilencven négyzetméteres családi házban hétfő este Kunszentmártonban, az Árpád körúton – tájékoztatott a katasztrófavédelem. Az ingatlanban bútorok és ruhaneműk égtek, a lángok átterjedtek a nyílászárókra, az előszoba ablakaira és a födémszerkezet gerendáira. A kunszentmártoni és a szentesi hivatásos tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a negyven négyzetméteren pusztító […]

Két autó ütközött Kunszentmártonnál

Egy vasúti átjáróban történt a baleset – tájékoztatott a katasztrófavédelem. Összeütközött két személygépkocsi vasárnap délután a 442-es számú főúton, egy Kunszentmárton külterületén lévő vasúti átjáróban. Az esethez a város hivatásos tűzoltói vonultak, akik áramtalanították a járműveket, majd letolták az úttestről. A helyszínre mentők is érkeztek.

Fának hajtott egy autó Kunszentmártonnál

A sofőrt ki kellett szabadítani autójából. Fának ütközött és a közeli kerékpárúton állt meg egy személygépkocsi kedd éjszaka a 44-es számú főúton, Kunszentmárton és Cserkeszőlő között – írja honlapján a megyei katasztrófavédelem. Sofőrje beszorult a roncsba. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, majd feszítővágó és feszítőhenger segítségével kiszabadították az autó vezetőjét, akit átadtak a […]

Egy éjszaka két életmentés

A kunszentmártoni rendőröket alig két óra eltéréssel előbb egy 28 éves, majd egy 82 éves férfi keresésére riasztották. Mindkét férfit épségben megtalálták – írja hivatalos oldalán a megyei rendőr-főkapitányság. Telefonon tett bejelentést egy budapesti nő a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. december 4-én 21 óra 24 perckor. Elmondása szerint videóhívásban volt egyik férfi ismerősével, […]

Kiégett egy kisbusz Kunszentmártonban

Teljes terjedelmében égett egy kilenc személyes kisbusz csütörtök hajnalban Kunszentmárton Széchenyi lakótelepén. A megyei katasztrófavédelem beszámolója szerint, a helyi hivatásos tűzoltók két járművel érkeztek a helyszínre, és két vízsugár segítségével alig több mint tíz perc alatt megfékezték a lángokat. Az egység ezután visszahűtötte a karosszériát, az ajtókat pedig feszítővágóval nyitotta fel. Ennek során a gépkocsi […]

Szüreti mulatság lesz Kunszentmártonban

Családi programokkal, kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal és lecsófőző versennyel is várják az érdeklődőket szeptember 26-án. Címlapkép illusztráció. Forrás: nepujsag.ro

Kétszer használta ki a gépjármű tulajdonosok óvatlanságát

A kunszentmártoni rendőrök pár nap alatt kétszer is előállították a feltételezett elkövetőt. Egy öcsödi lakos tett bejelentést július 24-én, hogy ismeretlen személy vitte el a háza előtt álló autóját, amiben az indítókulcsot bennehagyta. A bejelentést követően a kunszentmártoni rendőrök adagyűjtésbe kezdtek és körözést adtak ki a járműre, amelyet nem sokkal később Orosházán ellenőriztek a helyi […]

Autó motortere égett Kunszentmárton és Cibakháza között

Teljes terjedelmében égett egy személyautó motortere a 442-es főút Kunszentmárton és Cibakháza közötti szakaszán ma délután – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A tűzesethez a kunszentmártoni hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik két vízsugárral eloltották a lángokat. A helyszínen forgalomkorlátozásra lehet számítani.

Kerítésbe hajtott egy autós Kunszentmártonban

Ittasan, jogosítvány nélkül. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival tegnap délután Kunszentmárton belterületén, amikor egy utcában több alkalommal lehajtott mindkét irányba az útpadkára, lehaladt a gyalogjárdára, majd egy ingatlan kapujának ütközött – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. A baleset következtében a sofőr 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A helyszínen megállapítást nyert, hogy a járművet vezető 30 […]

Terepjáró és személygépkocsi ütközött Kunszentmártonnál

Egy terepjáró és egy személygépkocsi ütközött össze péntek délután Kunszentmárton külterületén, a 44-es és a 442-es számú főút kereszteződésében – számol be a jasz.katasztrofavedelem.hu. Utóbbi járműből két utas nem tudott kiszállni, őket a kunszentmártoni hivatásos tűzoltók kézi erővel, illetve feszítővágó berendezés segítségével szabadították ki, majd átadták a mentőknek. Az egység ezen túlmenően mindkét autót áramtalanították, […]

Eseménydús hétvége a Tiszazugban

Három tűzeset és egy baleset is történt az elmúlt három napban a térségben. Többek között arról beszámolt arról is a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, hogy egy hatvan négyszetméteres családi ház gyulladt Kunszetmártonnál. Összeütközött egy furgon és egy személygépkocsi péntek délután a 44-es számú főúton, Cserkeszőlő és Tiszakürt között. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók az egyik járművet áramtalanították.  […]

Rajtakapták a betörőt

Egy kunszentmártoni ingatlanba ment be egy helyi lakos tegnap. A 21 éves férfi az előszobában végzett kutatást, amikor a tulajdonos rajtakapta. A férfi elmenekült, de a rendőrök rövid időn belül elfogták – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság.

Fának hajtott egy autó Kunszentmártonnál (KÉPEK)

A sofőrt a tűzoltók szabadították ki. Lecsúszott az útról, majd az árokban egy fának ütközött egy személygépkocsi ma reggel a 45-ös számú főúton, Kunszentmárton határában – számol be honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A kunszentmártoni és szentesi hivatásos tűzoltók áramtalanítás után hidraulikus mentőszerszámok segítségével szabadították ki a roncsban rekedt embert, akit átadtak a mentőknek.

Háromszor szúrta nyakon a fiát

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség indítványt tett egy 57 éves jászapáti nő bűnügyi felügyeletének elrendelésére, emberölés bűntettének kísérlete miatt – írják közleményükben. Az ügyészség indítványa szerint a nő 2021. január 16-án hajnali 1 órakor jászapáti családi házukban összeveszett az épp hazaérkező, munkanélküli, hosszabb ideje bódító hatású szereket használó fiával, aki a lakásban pénzzé tehető vagyontárgyak után […]

Elismerésben részesültek a kunszentmártoni rendőrök az embercsempészek elfogásáért

A rendőri intézkedés elől menekülő embercsempészeket fogtak el Kunszentmárton külterületén – írja a police.hu. Dr. Rádi Norbert rendőr ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2021. január 14-én elismerésben részesítette a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály megbízott szolgálatirányító parancsnokát, Nagy Károly rendőr főtörzsőrmestert és a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság Tiszaföldvári Rendőrőrs járőrparancsnokát, Kiss Sándor rendőr főtörzsőrmestert, a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság […]

Embercsempészeket fogtak Kunszentmártonnál

A megalapozott gyanú szerint hat illegális migránst szállítottak a 44-es számú úton, Kunszentmárton külterületén – írja a police.hu. A rendőrség közleménye szerint a január 11-én este megállított tehergépkocsi csomagterében hat személy utazott, akik szír állampolgároknak vallották magukat. Személyazonosságukat és tartozkodásuk jogosságát nem tudták igazolni. Az embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban 2021. január […]

Verified by MonsterInsights