Pünkösdhétfőn is a jó időnek örülhetünk

A következő napokban sem várható lényeges változás időjárásunkban. A hétfői időjárás hasonlóan alakul mint a vasárnapi. A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható, főleg délkeleten lehetnek erősebben felhős vidékek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű.

Pünkösdkor változik a MÁV és a Volánbusz menetrendje

A Budapest-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest között közlekedő Tokaj IC-khez szükség esetén több kocsit kapcsolnak. A vonatok vasárnap az ünnepnapra, hétfőn a vasárnapra, kedden már a munkanapokra érvényes menetrend szerint járnak – tudatta a MÁV-Volán-csoport május 25-én. Felhívták a figyelmet arra, hogy jelentősen megnövekedhet az utasforgalom, ezért érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást […]

Képeken a XXIII. Kevi Juhászfesztivál

Május 19. és 21. között került sor a háromnapos programra Túrkevén. Idén is sokakat vonzott az immár huszonharmadik alkalommal megrendezett Kevi Juhászfesztivál, amely F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő szerint a Nagykunság egyik meghatározó rendezvénye. A politikus több képet is közzétett a közösségi oldalán, amelyeket ide kattintva nézhetnek meg.

Hamarosan indulnak a boltokban a kötelező akciók

Nem egészen két hét múlva, június elsején indulnak a kötelező akciók a boltokban. A Magyar Közlönyben pénteken megjelent a rendelet, amely azt szabályozza, hogy mindezekről hogyan kell tájékoztatni a vásárlókat. Már a bejáratnál, látható helyen és meghatározott méretben kell elhelyezni az információs táblát, amelyen feltüntetik, hogy melyik az a húsz termékkör, amelyet az akciók érintenek. […]

Jövő héten folytatódik a kora nyári idő, de lesz némi csavar benne

Folytatódik a kora nyárias idő a jövő héten is, 24-29 Celsius-fokos maximumokkal, majd szerdától változékonyabbá válik az idő, többfelé lehet zárpor, zivatar, de a hét végére ismét visszatér a sok napsütés. Hétfőn sok napsütés várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, helyenként – nagyobb eséllyel délen és nyugaton – kialakulhat zápor, zivatar. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkülhet, […]

Szúnyoggyérítés: május 18-án Tiszafüreden

Az időjárási körülmények miatt halasztották a korábbra tervezett szúnyoggyérítést Tiszafüreden. A város polgármestere a közösségi oldalon adott tájékoztatást a halasztásról. Ujvári Imre azt írta, előreláthatólag a földi kémiai védekezést május 18-án a napnyugta utáni időszakban végzik.

Az Alkotmánybíróság is igazat adott Szalay Ferencnek

Valótlanul állította Radócz Zoltán a 2019-es önkormányzati választási kampányban, hogy Szalay Ferenc 15 millió forintos vagyoni kárt okozott a megyeszékhelynek a jelenlegi Agóra előtti telkek értékesítésével, valamint bérbevételével – jelent meg a hír Szolnok város weboldalán. A portál az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozva azt is elmondta: Radócz Zoltán korruptnak nevezte Szalay Ferencet, amit közszereplőként neki el […]

Kevés csapadék hullott áprilisban a Közép-Tisza vidéken

A KÖTIVIZIG kiemelt mérőállomásainak adatai alapján az idei tavasz második hónapjában területi átlagban 30,4 milliméter csapadék hullott, ami ötödével kevesebb a sokéves áprilisi adatnál. A havi átlaghőmérséklet szintén elmaradt az ilyenkor megszokott értéktől. Áprilisban KÖTIVIZIG területi átlagban 30,4 mm csapadék hullott, ami 6 mm-rel kevesebb a sokéves 4. havi átlagnál. A legtöbb esőt Kunhegyesen (41,3 […]

Gálaest a szalóki általános iskolában

Idén is megrendezték az abádszalóki Kovács Mihály Általános Iskola gálaestjét. Az először 2002-ben megrendezett programon minden évben az iskola diákjai adnak műsort, mutatják meg tehetségüket és ügyességüket. Az est bevételét az iskola korszerűsítésére, tanulmányi versenyek finanszírozására és a diákok jutalmazására fordítják majd. Képeket ide kattintva tekinthetnek meg.

Népszava: tovább központosítják az egészségügyi intézmények beszerzéseit

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartották „A beteg az első” elnevezésű fórumot csütörtökön, melyen a megyei és városi kórházi vezetők mellett jelen voltak az egészségügyi irányításáért felelős kormányzati szervezetek-, valamint az ágazati szakmai és érdekképviseleti szervek képviselői. A Népszava információi szerint a fórum első részében különböző lezárult uniós projektekről, a kórházak gazdálkodásáról, finanszírozásról, az új ügyeleti rendszerről hallgathattak […]

Szintlépés a fronton: állandó szerepet kap az oroszok rettegett fegyvere

A jármű tűzereje sem lebecsülendő, de ha tömegével jelennek meg a fronton, az adott esetben lélektanilag is kedvező helyzetbe hozhatja az oroszokat. Mivel a veszteségek az orosz hadsereget sem kímélték, úgy néz ki, a világ legnagyobb és legerősebb aknavetőjéből küldenek újabb darabokat a harctérre – írja a Remix V4-es hírportál. A pörölynek is nevezett önjáró 2S4 Tyulpan […]

Több mint 1,5 milliárd forint rezsitámogatást kaptak a Szolnok vármegyei városok

Jászberény, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Szolnok, Tiszaföldvár, Tiszafüred és Törökszentmiklós. Január elején jelentette be Magyarország Kormánya, hogy a kistelepülések után a 10.000 lakos feletti városok is rezsitámogatásban részesülnek. Ebből a forrásból összesen 138 város és 17 fővárosi kerület önkormányzata fedezheti a megemelkedett rezsiköltségeit. Ezúton Jász-Nagykun-Szolnok vármegye nyolc városa kapott támogatást, összesen mintegy 1 milliárd 626 millió […]

Új republikánus elnöke van az amerikai képviselőháznak

Megválasztották az amerikai képviselőház új elnökét: a kaliforniai Kevin McCarthy a Republikánus Párt frakcióvezetőjeként negyedjére indult a házelnöki tisztségért, értesült az M1 Híradó. A mostani voksolást a republikánus párton belüli nézeteltérések árnyékolták be: a több mint négy napig tartó, maratoni szavazáson csak a 15. próbálkozásra sikerült elegendő szavazatot szereznie a jelöltnek. Ilyen több mint 160 […]

Elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa

Kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje – jelentette be a Vatikán. 600 éve az első olyan pápa volt aki lemondott a hivataláról és a helyét Ferenc pápa vett át. XVI. Benedek élete utolsó napjait is a Vatikánban […]

Folytatódik Mezőtúron a kerékpárút építése

Mint arról korábban már beszámoltunk, kerékpárút építésének aszfaltozási munkálatai zajlanak Mezőtúron. Hétfőn folytatódtak a munkálatok a kerékpárút aszfaltozása az Ifjúsági lakótelepnél, illetve a korábban felmart útcsatlakozásoknál – derül ki Szűcs Dániel polgármester közösségi oldalára feltöltött bejegyzéséből. A kivitelező tájékoztatása szerint, a mai napon teljes egészében befejeződik az útcsatlakozásoknál történő aszfaltozás.

Újra üzemel az uszoda Mezőtúron

Amint arról korábban már beszámoltunk, az elromlott hőcserélő-berendezés okozta a problémát. Szűcs Dániel, polgármester közösségi oldalán közölte, hogy sikeresen elhárították a műszaki problémát így újra megnyitott az uszoda és a wellness részleg is. Az új hőcserélő megérkezéséig és beszereléséig megtalálták a szakemberek azt a megoldást, amellyel üzemeltetni tudják a létesítményt.

Műszaki probléma a Mezőtúri uszodában

Az immár sok éve működő hőcserélő-berendezés ment tönkre, amely miatt a hiba elhárításáig az uszodát nem tudják üzemeltetni. Jelenleg azon dolgoznak a szakemberek, hogy egy áthidaló megoldást találjanak arra az időszakra, ameddig az új hőcserélőt beszerzik és beüzemelik annak érdekében, hogy újra tudják fűteni a medencéket, és magát az épületet. Szűcs Dániel, polgármester a közösségi oldalán közölte, […]

Megemelik a nevelőszülők fizetését

Januártól 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők fizetése – jelentette be közösségi oldalán Fülöp Attila, a Belügyminisztérium államtitkára.  A családközpontú, nevelőszülőkre építő gyermekvédelem az egyik kulcsa annak, hogy a családjukat nélkülöző gyerekeknek esélyük legyen egy teljesebb életre. Magyarországon 23 ezer gyerek nem a családjával lakik, kétharmaduk már nevelőszülőkkel él. A kormány 2014-ben alakította a nevelőszülői jogviszonyt foglalkoztatási jogviszonnyá, így […]

Pokoli élete volt a hét gyermeknek

A jászladányi nevelőszülő pokollá tette a gondjaira bízott gyermekek életét. Főtt ételt sosem kaptak, hetente fürödhettek, szekrénybe zárták őket- írja oldalán a 24.hu. A Szolnoki Törvényszék tájékoztatása szerint a gyermekek rendesen csak hétköznap az óvodában és az iskolában ettek. „Otthon” csak hétvégén, és ekkor is csak fejenként három szelet tejfölös vagy vajas kenyeret kaptak. Gyümölcsöt, főtt ételt […]

Biden: Egyes jelek szerint egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Kelet-Lengyelországban

Vannak arra utaló jelek, hogy az a rakéta, amely Kelet-Lengyelországban kedden becsapódott és két embert megölt, egy ukrán légvédelmi rakéta volt – közölte Joe Biden amerikai elnök a G20-csúcstalálkozón szerdán. A Lengyelországban történtek miatt nyugati szövetségeseivel tartott megbeszélése után Biden egy SZ-300-as, szovjet gyártmányú rakétarendszer által kilőtt légvédelmi rakétáról beszélt. A tanácskozáson Bidenen kívül Németország, […]

Verified by MonsterInsights