Heccből törték ki a fákat a kisújszállási fiatalok

Azzal indokolták tettüket, hogy jó heccnek tartották a fák rugdosását. Az egyik fiatalkorút őrizetbe is vették a rendőrök – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. május 19-én, hogy még két nappal korábban ismeretlen személy kitört összesen négy vadgesztenyefát Kisújszállás két utcájában. A rendőrök adatgyűjtés során a bejelentéstől számított fél órán belül azonosították […]

Méhlegelőket alakít ki a TRV. Zrt.

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. ezért idén egy új kezdeményezést szeretne megvalósítani: telephelyeiken méhlegelőket alakítanak ki – olvasható Kisújszállás hivatalos közösségi oldalán. A bejegyzés szerint a Társaság üzemeltetésében lévő telepein speciális méhlegelő virágmagokat ültet el. A méhlegelő olyan növénykultúra, amely a kis rovaroknak táplálékot, nektárt, virágport biztosít.

Négy utcát újítanak fel Kisújszálláson

Hazai támogatásból és önerő bevonásából újítják fel a kisújszállási Kert utca, Gyalpár utca, Nagy Imre utca és Csorbai utca egyes szakaszait. Az önkormányzat tájékoztatása szerint 40 millió forint támogatásból és további 17 milli forint önerőből újulhatnak meg kiválasztott utcák burkolatai. Mint közösségi oldalukon írják: A pályázati támogatásból felújítjuk a Kert utca teljes szakaszát, a Gyalpár […]

Leégett egy melléképület Kisújszálláson

A tűzoltók három gázpalackot hoztak ki. Lángra kapott egy tizenöt négyzetméteres melléképület tegnap délután Kisújszálláson, a Malom utcában. A tűz az épület mellett mintegy harminc négyzetméteren tárolt növényi hulladékra is átterjedt. A karcagi hivatásos és a kisújszállási önkormányzati tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be. Az egységek az épületből három klímagáz-palackot is kihoztak, melyek nem […]

Megszökött egy kamasz lány a kisújszállási gyerekotthonból

A karcagi rendőrök a 15 éves kisújszállási Szolga Imola eltűnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét kérik a fiatal lány megtalálásához – írja az Origo. A 15 éves lány FEBRUÁR 24-ÉN ENGEDÉLY NÉLKÜL MENT EL A KISÚJSZÁLLÁSI GYEREKOTTHONBÓL, AZÓTA ÉLETJELET NEM ADOTT MAGÁRÓL. Szolga Imola 168 centi, telt testalkatú. Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert. A karcagi […]

Egyeztetés kezdődött a kisúji városházán

A Baptista Szeretetszolgálat képviselői keresték fel Kecze István polgármestert, hogy a két szervezet közötti együttmüködésről egyeztessenek. A város hivatalos közösségi oldalán közzétettek szerint: Szabó Csaba köznevelésért felelős főigazgató, valamint Szász Veronika területi oktatási igazgató azért kereste fel Kecze István polgármestert, hogy kezdeményezzék a két szervezet közti közoktatási szerződés felülvizsgálatát. Hozzáteszik, a városban működő, a szeretszolgálat […]

Továbbra is sok baleset történik az elsőbbség meg nem adása miatt

Az elmúlt nap folyamán Szolnokon és Kisújszálláson is történtek közlekedési balesetek. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén, tegnap a reggeli órákban – írja a police.hu. A sofőr haladása során nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak, akit elütött. A baleset következtében a gyalogos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Ugyancsak az elsőbbségi szabályok […]

Vadnyulakra vadászott egy kisújszállási férfi

Orvvadászat és állatkínzás vétsége miatt indult ellene eljárás. Egy vadásztársaság bejelentése alapján indult nyomozás. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 53 éves kisújszállási férfi helyezett el egy bekerített gyümölcsös különböző helyszínein, a drótkerítésen, összesen hat darab drótból készített hurokcsapdát, mellyel legkevesebb 5 darab vadnyulat fogott be. A férfi kihallgatása során elismerte a cselekménye elkövetését.

Ingyenes WIFI-pontok Kisújszálláson

Uniós pályázaton nyert támogatást a település önkormányzata ingyenes közterületi WIFI-pontok kialakítására. A helyhatóság tájékoztatása szerint a kivitelezési munkálatok befejeződtek, ezáltal a Kálvin parkban, a Városházán és annak parkjában, az Erzsébet ligetben, a Piactéren, a vasútállomáson és a játszótereken érhetőek el a szabad hálózatok.

Mentő is kellett hétfőn

Összeütközött egy személygépkocsi és egy rakomány nélküli kisteherautó hétfő délután Kisújszálláson, a Jókai Mór és a Gaál Kálmán utca kereszteződésében – számol be hétfő összesítőjében a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Utóbbi jármű a tetejére borult. A kisújszállási önkormányzati tűzoltók a gépkocsikat áramtalanították, majd a személyautóból kifolyt motorolajat mentesítő anyaggal leszórták. A helyszínre mentők is érkeztek.

Húsvéti csomaggal kedvesnek a kisúji időseknek

Kisújszállás önkormányzata minden hetvenöt éven felüli lakosának juttat élelmiszercsomagot. A település közösségi oldalán megjelentek szerint hústermékekből összeállított élelmiszercsomaggal kívánja könnyebbé tenni a húsvéti ünnepeket az önkormányzat a település idős lakosai számára. A csomagokat hétfőn kezdték el kiszállítani házhoz a hivatal munkatársai.

Fának ütközött egy autós Kisújszállásnál

A dévaványai sofőr nem megfelelően választotta meg járműve sebességét a tegnapi baleset előtt. Egy dévaványai lakos közlekedett személygépkocsival Kisújszállás irányából Ecsegfalva felé, 2021. március 11-én, a kora délutáni órákban – írja a police.hu. A sofőr haladása során nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért a bal oldali útárokba sodródott, ahol egy fának ütközve […]

A város értéktárának népszerűsítése a cél

Érték a kunok földjén címmel nyújtott be pályázatot Kisújszállás önkormányzata. A helyhatóság tájékoztatása szerint, sikeres pályázat esetén egy honlap és egy kiadvány készülne “Kisújszállás – érték a kunok földjén” címmel. Továbbá a Vigadóban a települési értéktár 159 elemét állítanák ki, illetve a szeptemberi Kivilágos Kivirradtig Fesztiválon kiállítóstandokon jelennének meg a kisújszállási értékek.

Ingyenes WIFI-pontokat alakítanak ki Kisújszálláson

A munkálatokat a napokban kezdték, várhatóan nyárra lesznek elérhetőek az ingyenes hálózatok. A WIFI4EU pályázatán nyert támogatást Kisújszállás önkormányzata ingyenes vezetéknélküli internet-pontok kialakítására. A munkálatok a napokban kezdődtek, várhatóan nyárra lesznek elérhetőek a hálózatok a Kálvin parkban, a Városházán és annak parkjában, az Erzsébet ligetben, a Piac téren, a vasútállomáson és a játszótereken.

Háromszor ment gyorsabban

Kisújszálláson mérték az autósokat tegnap Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, három óra alatt négy esetben tapasztaltak sebességtúllépést. Egy személygépkocsi vezetője rekordot döntött azáltal, hogy a megengedett sebességet megháromszorozta, 50 km/óra helyett 147 km/óra sebességgel közlekedett.

Januárban kezdődik az új bölcsőde építése

Sikeresen zárult a kisújszállási önkormányzat közbeszerzése, következő hónapban veszi át a munkaterületet a kivitelező. A mai napon írta alá a 4 csoportszobás, 52 férőhelyes új bölcsődeépület kivitelezési szerződését Kecze István polgármester és Vigh Gyula, kivitelező Népszer Kft. ügyvezetője. Várhatóan 2022. tavaszára fejeződnek be a munkálatok.

Füst és gáz szivárgott

Nem telt eseménytelenül a karcagi és a kisújszállási tűzoltók hétvégéje – számol be a jasz.katasztrofaveledem.hu. Füst szivárgott a kémény falából egy épület padlásterébe szombat délután Kisújszálláson, a Honvéd utcában. A kisújszállási önkormányzati tűzoltók megbontották a kémény körül a födémet, de oda izzás vagy tűz nem terjedt át. Lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor. Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő […]

Hajléktalant rabolt ki egy kisújszállási fiatal

Az eset még augusztusban történt, az ügyészség a gyanúsított letartóztatásának hosszabbítását indítványozta rablás bűntette miatt. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2020. augusztus 11-én a kora esti órákban Kisújszálláson kiszemelt egy hajléktalan sértettet, aki épp egy padon ült. A gyanúsított odalépett hozzá és cigarettát kért tőle, de a sértett közölte, hogy nincs neki. Ekkor a […]

Baleset pénteken, kéménytűz szombaton Kisújszálláson

Közlekedési baleset és egy égő kémény adott munkát a hétvégén a kisújszállási tűzoltóknak – számol be honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Két autó ütközött össze péntek délelőtt a kisújszállási Illéssy utcában. A járműveket a település önkormányzati tűzoltói áramtalanították, az egyik sofőrt a mentők kórházba szállították. Egy családi ház kéményében égett a lerakódott korom szombat délután […]