Szolnok: palántaosztással folytatódik a Családi Porta program

Korábban vetőmagokat, most palántákat osztottak Szolnokon a „Családi Portaprogram – Szociális földprogram megvalósításának támogatására” c. projekt részeként. A „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft nyert több mint másfél millió forintot a helyi családok kiskerti, konyhakerti és kisállattartási programjainak megvalósítására. Pénteken többszáz paradicsom, paprika, zeller és karalábé palántát kaptak a programba bevont családok, Szolnok […]

Kedvezményt kapnak a tiszafüredi strand látogatói a Tiszaderzsi Kenguru Parkban

Együttműködési megállapodást írtak alá a felek május 8-án Tiszafüreden. Ujvári Imre Tiszafüred polgármestere köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit, majd a két település, Tiszafüred és Tiszaderzs együttműködéséről beszélt. Elmondta, hogy az elmúlt években kiváló volt a kapcsolat, amelyet a jövőben tovább erősítenek. Tiszaderzs vezetője is üdvözölte a Tiszafüredi Szabadstrandot és a Tiszaderzsi Kenguru Parkot üzemeltető vállalkozások együttműködését. […]

Bővül a turisztikai központ Kengyelen

Bővül a Kengyel-Bagimajor Turisztikai Központ, a beruházásra 250 millió forintot nyert el a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán a helyi önkormányzat – közölte a település alpolgármestere az MTI-vel. Németh Lajos elmondta: a támogatói okirat aláírása után kezdődik a beruházás előkészítése, a kivitelezés időpontjáról később tudnak tájékoztatást adni. A turisztikai központ területén levő […]

Emelkedik a strandbelépő Tiszafüreden

A város képviselő-testülete a legutóbbi ülésén több rendeletmódosítást is tárgylat. Módosították – többek között – a strandbelépők 2023-as árait, de a városkártya-birtokosok továbbra is díjmentesen vehetik igénybe a szolgáltatást. Az április 25-én megtartott ülésen több rendelet módosításáról is döntöttek. A Tiszafüredi Szabadvízi Strand belépődíjait tekintve minimális emelés történik. A felnőtt belépőjegy mértékét 1.100,- Ft, a gyermek és nyugdíjas […]

Horváth György nagykunkapitányra emlékeztek Kisújszálláson

Koszorúk elhelyezésével emlékeztek a három évvel ezelőtt tragikus balesetben elhunyt nagykunkapitányra, Horváth Györgyre. Április 22-én második alkalommal került sor a tiszteletére rendezett huszártalálkozóra. A kisújszállási Horváth tanyán szervezték meg a Nagykun Huszártalálkozót, ahol huszárbemutatók, néptánc előadások, a nádudvari népi kézműves szakiskola mesterség bemutatója, kézműves vásár és népi játékok várták az érdeklődőket. A program koszorúk elhelyezésével […]

Tiszafüred: Az utolsó pillanatban sikerült megmenteni egy nő életét

A tiszafüredi rendőrök mentették meg egy 38 éves nő életét.  A Tiszafüredi Rendőrkapitányságra április 19-én 16 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy nő öngyilkossági szándékkal távozott otthonából. A rendőrök azonnal megkezdték a keresését, majd a kapott információk alapján a Tisza folyó gátja irányába haladva, a folyóparton – zaklatott állapotban – megtalálták az asszonyt, aki […]

Három ingyenes wifipont Tiszafüreden!

Három helyszínen is lehet térítésmentesen internetezni Tiszafüreden. A város polgármesterének tájékoztatása szerint: egy projekt keretében három kültéri nyilvános, vezeték nélküli (WiFi) internet-hozzáférési pont kialakítása valósult meg Tiszafüred különböző pontjain. A kiépített hálózat mindenki számára elérhető és díjmentes internethasználatot tesz lehetővé. A WiFi-hálózat egy bejelentkezési képernyő után, az általános felhasználási feltételeket elfogadva egyszerűen elérhető. További részletek […]

Országosan egyedülálló szállás nyílt Szolnokon

Elkészült Szolnokon a belvárosi Szentháromság-templom melletti ferences rendházban kialakított kolostorszállás. Az intézmény a napokban hivatalosan is megnyitotta kapuit, hívő és világi vendégeket egyaránt várnak – számolt be róla a Hírklikk. Gáspár István plébános a szoljon.hu megkeresésére elmondta, a négy szobával rendelkező helyszínen 12 vendég szállhat meg. Egy szobában három főt tudnak elhelyezni, a helyiségek éjjeli szekrénnyel és lámpával, […]

Régiós hulladékválogató központ lesz Szolnok

Több mint másfél milliárd forintos projekt részeként automatizálják a hulladékválogató rendszert Szolnokon, júniustól észak-magyarországi régiós hulladékválogató központtá válik a Tisza-parti vármegyeszékhely – közölte a szolnoki önkormányzat az Önkormányzati Sajtószolgálaton keresztül. A közleményben idézték Szalay Ferencet (Fidesz-KDNP), a város polgármesterét, a Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás elnökét, aki elmondta: az elmúlt évek beruházásainak eredményeként az NHSZ Szolnok […]

Szolnok: Folytatódik az ingyenes szűrővizsgálati program

A szolnoki lakosok egészségi állapotának megőrzése és megerősítése érdekében a „Tiszta Szívvel Szolnokért!” című ingyenes betegségmegelőző lakossági szűrővizsgálati program folytatódik. Idén tizennegyedik alkalommal viszik szinte házhoz, a különböző városrészeket lefedve a szűrővizsgálatokat. A program népszerűségét és sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy évről évre egyre többen ismerik fel a szűrések fontosságát a prevencióban, […]

Iskolai lövöldözést akadályozott meg a TEK! (videó)

Chatfórumokon osztotta meg többekkel azon tervét egy 17 éves miskolci fiú, hogy valamelyik általános iskolába fegyverrel fog berontani, és többeket le fog lőni. A KR NNI emberölés előkészületével gyanúsította meg, majd bűnügyi őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását, amit a bíróság mai napon egy hónapra el is rendelt – közölte az oldalán a rendőrség. A Készenléti […]

Hamarosan kezdődik a zöldhulladék elszállítása Szolnokon

Az NHSZ Szolnok közösségi oldalára feltöltött bejegyzésében azt írják, hogy április 3-tól kezdetét veszi a zöldhulladék elszállítása. A kertgondozásból származó zöldhulladékok a zöld fedelű 120 literes edényekben, illetve a társaság által forgalmazott biológiailag lebomló műanyag zsákokba gyűjthetők. A bejegyzésből az is kiderül, hogy a kévékbe kötött ágakat is elszállítják, amennyiben maximum 50x50x100 centiméteres kévékbe kötik össze. A […]

Támogatásban részesült a Jászberényi Tankerületi Központ

Pócs János, országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a sikeres pályázatról.  A Jászberényi Tankerületi Központ 297 millió Ft támogatásban részesült az ,,Az állami fenntartású köznevelési intézmények elektromos rendszerének megújítása” című pályázaton.  Az alábbi felsorolásban találhatók azon intézmények melyek érintettek a sikeres támogatásban.

Duplájára nőtt a Szolnokra jelentkezők diákok száma

Tavaly még csak 361-en jelölték meg a felvételin a Debreceni Egyetem Szolnoki Campusát. Az elmúlt évek legsikeresebb felvételi jelentkezési időszakát tudhatja maga mögött a Debreceni Egyetem – közölte a felsőoktatási intézmény a közösségi oldalon. Mint írják, az előző évhez képest harmadával többen választották az intézményt, de még nagyobbat emelkedett a Szolnok Campusra felvételizők száma is. […]

Felzárkózó Települések Program: Varga Judit miniszter járt Tiszabőn

A Felzárkózó Települések Program eredményeinek megtekintése céljából járt a Közép-Tisza vidéki községben az igazságügyi miniszter számos nagykövetségi képviselő társaságában. Magyarország Kormánya 2019 februárjában átfogó programot indított a 300 leghátrányosabb helyzetű település felzárkóztatására – idézte fel a közösségi oldalán F. Kovács Sándor a térség parlamenti képviselője. Ezen települések közé tartozik Tiszabő is, ahol az elmúlt években […]

Újabb pedofil botrány: hétéves gyerekeket zaklatott szexuálisan egy tanár Zalában

Újabb pedofil-gyanús botrány robbant ki, ezúttal Zala vármegyében, ahol a vádak szerint egy tanár „megengedhetetlen módszereket alkalmazott” az óráin. A gyerekek és a szülők történetei bántalmazásról, zsarolásról, szexuális zaklatásról szóltak. A rendőrség jelenleg nyomoz a 61 éves férfival szemben. A pedagógus ellen vizsgálatot indított az NTK, melyből rendőrségi feljelentés lett. Az Origo úgy tudja, az […]

Ha vásárolt ebből a lisztből, ne használja fel!

Magas tropán alkaloid szennyezettség (atropin, szkopolamin) miatt visszahívta a Bauck Hof márka teljes kiőrlésű lisztjét a Bio Partner Kft. – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-t. A termékvisszahívás a Bauck Hof márka 230767 tételszámú, 400 grammos kiszerelésű, 2024. január 9-i minőségmegőrzési idejű bio teff lisztre vonatkozik. A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi […]

Vasárnap nyitja kapuit az idei első Tiszaplacc

Március 19-én tavaszi vásárral várja a látogatókat a tavalyi évben nagy sikert aratott Tiszaplacc.  Húsvéti díszek, dekorációk, aszalt gyümölcsök, kézműves szappanok, pékáruk és sok más finomsággal várják az érdeklődőket Tiszafüreden, a Mariska étterem szomszédságában.  A vasárnapi piac alkalmával gyerekprogramokkal, zenével és foglalkozásokkal is készülnek a résztvevőknek. 

Itt egy jó hír a szolnoki úszóknak!

Már csak április elsejéig kell várni azoknak, akik előszeretettel úsznak Szolnokon. Szalay Ferenc polgármester nemrég a közösségi oldalán osztotta meg a jó hírt: Április 1-jétől várhatóan újra használható a Véső úti Strandfürdő 50 méteres medencéje is!

Verified by MonsterInsights