Főleg vízpartokon lett jobb biciklizni 2020-ban

Az idén befejeződött kerékpáros fejlesztésekkel teljesen körbekerekezhetővé vált a Tisza-tó, folytatódott a Budapest-Balaton összeköttetés kiépítése és a Balatoni bringakör korszerűsítése – közölte az MTI-vel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az ITM közleményében kiemelte: a külterületi szakaszokból mostanra már több mint ezer kilométer van állami kezelésben, egyebek mellett ez tette lehetővé a világító kerékpárút tesztüzemének elindítását Esztergomnál.  […]

Kerékpárutak épültek 200 millióból Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Kiépítették a kerékpárutat, 126 kerékpár biztonságos tárolására alkalmas kerékpár dokk létesült, valamint parkoló, gyalogos átkelőhelyek is épültek Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Jászladányban csaknem 2,4 kilométer hosszú kerékpárút épült – a fontosabb önkormányzati és közintézmények közlekedési útvonalát összekötve – a Terület – és településfejlesztési operatív program  pályázatán nyert csaknem 200 millió forintból – közölte a projekt kommunikátora, a […]

Verified by MonsterInsights