Úgy be volt állva Juncker, hogy felemás cipőben ment tárgyalni

Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker már olyan súlyos függőségi problémákkal küzd, hogy öltöztetni sem képes önmagát – írja a 888.hu Döbbenetes felvételek kerültek elő Junckerről, melyekből nagyon úgy tűnik, hogy annyira részeg, hogy már nemcsak a járással adódik gondja, hanem mintha felemás cipőt is hordana. Ugyanis az első néhány másodperc alatt lejátszódó képsorok […]

Nagyon keményen kiosztották Junckert

Karl Marx születésének 200. évfordulóján mondott beszédet Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a németországi Trier városában, pénteken. Juncker beszédében felmentette bűnei alól a több mint 100 millió ember haláláért felelős ideológia atyját. A Hungary Expressen megjelentek szerint a magyar kormánypártok mellett több közép-európai, német és amerikai politikus és szervezet is hangot adott bírálatának. Jordan […]