Turisztikai fejlesztés miatt rövid időre bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert

Turisztikai fejlesztés miatt január 31-én bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert, a tervek szerint idén március 1-jén nyitja meg kapuit újra a létesítmény – olvasható az állatkert honlapján. Az állatbemutató helyek és a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztésére a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán 240 millió forintot nyert Jászberény Városi Önkormányzata, az összeget a magyar kormány […]

Három autó ütközött Jászberénynél

Mentők is érkeztek a ma reggeli balesethez. Karambolozott három személyautó Jászberény közelében, a Monostori úton, azaz a 32-es főúton, a Hatvani útnál kedd reggel – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A balesethez a jászberényi hivatásos tűzoltókat riasztották. A helyszínre érkeztek a mentők is. Az érintett útszakaszt félpályán lezárták.

Lemondott Jászberényben a DK-s alpolgármester

Gedei József és a jobbikos polgármester, Budai Lóránt között korábban sem volt meg az összhang. A tavaszi országgyűlési választásokat követő nappal lemondott tisztségéről Gedei József, Jászberény DK-s alpolgármestere. Ezt a város polgármestere, Budai Lóránt jelentette be a Facebookon, azzal a kiegészítéssel, hogy a lemondást már január 3-tól elfogadja. A polgármester indoklása szerint nem akarta hónapokig tisztázatlan, bizonytalan […]

Leégett egy családi ház Jászberényben

Szinte teljesen megsemmisült három ember otthona – írja a jasz.katasztrofavedelem.hu. Teljes terjedelmében égett egy százötven négyzetméter alapterületű családi ház tetőszerkezete és padlástere kedd este Jászberényben, a Szelei úton. A jászberényi és a nagykátai hivatásos tűzoltók kiérkezésekor egy ember tartózkodott az épületben, aki saját erőből ki tudott jönni, őt a mentők vitték kórházba. A négy járművel kiérkező […]

Duplázott, ráfázott

A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, aki két gépkocsit elvitt a tulajdonosok tudta nélkül, és mindkettőt összetörve hagyta hátra – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. A Jászfényszarui Rendőrőrsre telefonon tett bejelentést 2021. november 20-án délelőtt egy helyi lakos. A férfi elpanaszolta, hogy épp a háza előtt parkoló gépkocsi utánfutójára pakolta az udvarán lehullott […]

Újabb ember köszönheti az életét a szén-monoxid-érzékelőnek

Ezúttal is Jászberényben történt az eset. Jelzést adott a szén-monoxid-érzékelő vasárnapra virradó éjjel Jászberényben, egy Kórház utcai családi házban – írja hivatalos oldalán a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A készüléknek köszönhetően a ház lakója azonnal megkezdhette a szellőztetést, és nem sérült meg. A városi hivatásos tűzoltók reprodukálták a jelzéskori állapotokat, és az épület fűtését biztosító nyílt […]

Ismét életet mentett a szén-monoxid-érzékelő

Ezúttal Jászberényben. Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő csütörtök este a Jászberényhez tartozó Neszűr egyik házában – tájékoztatott hivatalos oldalán a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság A város hivatásos tűzoltói érkeztek a helyszínre, akik megállapították, hogy az épületben cserépkályha szolgáltatja a fűtést. Ezért a jelzéskori állapotokat rekonstruálva műszeres méréseket végeztek, és ki is mutatták a szén-monoxid koncentrációját. A tűzoltók értesítették […]

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Jászberényben

Villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi szombaton kora délután Jászberényben, a Hatvani úton – számol be hivatalos oldalán a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet, melynek sofőrjéhez mentők érkeztek. 

Hétközi kupavereségek

A hétvégi bajnoki mérkőzésekre Hepp-kupa, illetve Magyar Kupa összecsapással melegítettek a JKSE férfi kosarasai és a JVT női röplabdázói. Sajnos mindkét együttesünk kikapott, s így a férfiak búcsúztak a kupától, s a nőknek sem maradt reális esélyük a továbbjutásra. Kedden este a Hepp-kupa 3. fordulójában a Jászberényi KSE kosarasai a velük azonos bajnoki csoportban szereplő […]

Baleset Jászberényben

Nem adta meg az elsőbbséget a vétkes sofőr. gy alattyáni lakos közlekedett járműszerelvénnyel 2021. október 25-én 11 óra 50 perc körül Jászberény belterületén, amikor egy kereszteződésben nem biztosított áthaladási elsőbbséget a tőle jobbról érkező, az útkereszteződésben a védett útvonalon egyenesen tovább haladni szándékozó személygépkocsinak és összeütköztek – írja a police.hu. A gépkocsi vezetője és utasa […]

Szén-monoxid szivárgott egy jászberényi lakásban

Egy érzékelő jelezte a problémát – számol be honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő csütörtök délelőtt Jászberényben, a Vásár téren. Az érintett lakásban senki sem volt, az albérlő a helyi hivatásos tűzoltókkal szinte egy időben érkezett haza. Az egység a fürdőszobában lévő gázkazán kéményének faláttörésénél magas szén-monoxid-koncentrációt mutatott ki, ezért értesítette a gázszolgáltatót […]

Három jármű ütközött Jászberénynél

Több embert a tűzoltók szabadítottak ki – számol be honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Frontálisan ütközött egy kukoricával megrakott teherautó és egy hét utast szállító kisbusz péntek éjszaka a 31-es számú főúton, Jászberény külterületén. A balesetben érintett volt egy papírt szállító nyerges vontató is. A helyszínre a jászberényi és a nagykátai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik […]

Halálos baleset történt vasárnap Jászberénynél

Egy kisbusz és egy kamion ütközött össze péntek éjjel Jászberénynél, a balesetben három ember meghalt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A tájékoztatás szerint a Jászjákóhalma felé vezető úton frontálisan ütközött össze egy kisbusz és egy kamion. A baleset következtében három ember olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Négy embert […]

Magabiztos győzelemmel kezdte az új szezont a JKSE

Két mérkőzéssel megkezdődött, szeptember 24-én pénteken,  a 2021/2022-es bajnoki pontvadászat a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, ahol a Jászberényi KSE is szerepel. A szezont nyitó találkozó Födi Sándor csapata jó játékkal, 28 ponttal győzte le a bajaiakat – számol be a BerényCafé hírportál. Többen sérüléssel küzdöttek a vendég bajaiaknál, s ezért majdnem elmaradt a […]

Fatároló gyulladt ki Jászberényben

Lángra kapott egy nyolc négyzetméteres, fából épített tároló péntek délután a Jászberényhez tartozó Neszűrben. Az építményben tűzifát és egyéb tárgyakat tároltak. A jászberényi hivatásos tűzoltók két vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be, ezzel megakadályozva azt is, hogy a tűz átterjedjen a közelben álló főépületre.

[GALÉRIA] Jászberényben a koronázási ékszerek hiteles másolatai

Csak az tud előre tekinteni, aki ismeri és tiszteli a múltját – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Jászberényben, ahová szombaton egy nosztalgia gőzösön megérkeztek a koronázási ékszerek hiteles másolatai. Mosóczi László a vasútállomás melletti parkban tartott rendezvényen több száz ember előtt történelmi pillanatnak nevezte az Aranyvonat Jászberénybe érkezését. Arra emlékeztetett, hogy az Aranyvonat eredetileg […]

Halálos lakástűz Jászberényben

Kigyulladt egy huszonnégy négyzetméteres nyaraló és a vele egybeépített, tizenkét négyzetméteres melléképület és garázs csütörtökre virradó éjjel a Jászberényhez tartozó Neszűr dűlőben – írja a jasz.katasztrofavedelem.hu. A tűz átterjedt egy nyitott színre és a benne álló gépjárműre, valamint egy szomszédos telken álló fóliasátorra is. Az esethez tizenhét tűzoltó érkezett négy gépjárművel. Két gázpalack a tűzoltók […]

Méhzárlatot rendeltek el betegség miatt két jászsági településen

A méhzárlatot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jászberényi Járási Hivatala rendelte el – számol be a szoljon.hu. Fertőző méhbetegség miatt zárlatot vezettek be Jászberény és Jászfelsőszentgyörgy közigazgatási területén a mézelő méhekre, azok termékeire, valamint a velük érintkezésbe került ragályfogó tárgyakra vonatkozóan. A méhzárlatot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jászberényi Járási Hivatala rendelte el, miután egy jászberényi méhészetben […]

Felborult egy autó Jászberénynél

A helyszínre mentők érkeztek a ma reggeli balesethez. Lesodródott az útról, majd egy bokros, fás területen felborult egy személyautó csütörtök reggel Jászberény és Jászárokszállás között. Az esethez a jászberényi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a jármű környezetét megtisztították a növényzettől – tájékoztatott a JNSZ Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Öt tűzeset a Jászságban

Nem telt eseménytelenül a jászsági tűzoltók hétvégéje. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság öt esetről is beszámol hétvégi összefoglalójában. Kigyulladt egy fából épített, lemeztetős fészer péntek délelőtt Jászboldogházán, a Május 1. utcában. A lángok kis területen átterjedtek a közeli főépület előtetejére. A település önkéntes tűzoltói egy vízsugárral avatkoztak be, illetve áramtalanították az ingatlant. Berendezési tárgyak égtek egy […]