Ismét meghosszabbítják az oltási akciót

A nagy sikerre való tekintettel december 12-ig meghosszabbította a kormány az oltási akciót, így a jövő héten is minden nap előzetes regisztráció, illetve időpontfoglalás nélkül vehető fel a vakcina első, második vagy harmadik, megerősítő dózisa. Jász-Nagykun-Szolnok megyében tizenegy helyen várják az oltakozókat – hívta fel a figyelmet a megyei kormányhivatal. Újabb egy héttel, december 12. vasárnapig […]

A betegek köszönete segíti át a nehezebb napokon

A fogjunkossze.hu és a Magyar Kórházszövetség közös pályázatán azokat az egészségügyi dolgozókat díjazták a napokban, akik a Covid-ellátásban áldozatos és kiemelkedő munkát végeztek. Országszerte összesen 90 orvos és szakdolgozó munkáját ismerték el ily módon, köztük Czakó Tibort, a Hetényi Géza Kórház sürgősségi osztályának szakápolóját. Olyan sokan szavaztak rá, hogy ő lett az egyik, aki elnyerte […]

Januárig marad a kijárási tilalom, a szentestéről december 21-én lesz döntés

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy milyen védelmi intézkedések vonatkoznak idén karácsonyra és szilveszterre – közölte a Híradó. „A szigorú intézkedéseket fenn kell tartani, mert karácsony jövőre is lesz, most az a fontos mi is legyünk” – kezdte Orbán Viktor. Ennek megfelelően ma hajnalban az operatív törzs hozott néhány döntést. […]

Itt lehet majd jelentkezni a vakcinára

Müller Cecília országos tiszti főorvos a keddi operatív törzs sajtótájékoztatóján elmondta, egyelőre oltásra alkalmas vakcina a koronavírus ellen Magyarországon még nincs. Hamarosan azonban megjelenik a Vakcinainfo.gov.hu oldalon egy felület, ahol az igényeket jelezni lehet. A lakossági igényeket szeretnék felmérni, hogy megtervezhessék a lakossági oltást. Sokféle forgatókönyvvel készülnek, attól függően, mikor és milyen, illetve mennyi vakcina érkezik az országba. […]

Tovább nehezíti a mindennapokat a vírus Tiszaszentimrén

Továbbra is megkeseríti a mindennapokat a koronavírus-járvány Tiszaszentimrén, ezúttal a települési konyhát kellett bezárni. Településünkön “tombol” a koronavírus járvány. Tegnap délután az önkormányzati fenntartású konyhánkat be kellett zárjuk, mert két fő tesztje pozitív lett, ezért a velük kapcsolatban lévő dolgozóknak is karanténba kellett menni – fogalmazott az önkormányzat közösségi oldalán megjelent tájékoztatójában a polgármester. Koczúrné […]

A csoportos tesztelésben résztvevők alig három százaléka volt fertőzött

Lezárult a célzott csoportos tesztelés első köre, melyben a vártnál kevesebben vettek részt. A kivizsgáltak alig három százaléka volt fertőzött – hangzott el az operatív törzs keddi tájékoztatóján. Az elmúlt héten lezárult a célzott, csoportos tesztelés első köre – mondta György István területi közigazgatásért felelős államtitkár. Hozzátette, nagyobb részvételi arányra számítottak. 181 ezer dolgozó teszteltette […]

Hatezer alatt a napi új fertőzöttek száma hazánkban

A Magyar Nemzet értesülései szerint, a bölcsődei, óvodai, iskolai és szociális dolgozók körében végzett célzott csoportos tesztelés összesített eredménye ezen a héten várható. 5595 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 217 122 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg. Így az elhunytak száma 4 823 […]

Elhalasztják a Magyar Állami Népi Együttes új produkciójának bemutatóját

A Magyar Állami Népi Együttes több tagjának pozitív lett a koronavírustesztje. Ezért elhalasztják az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című produkció pénteki és szombati bemutatóját – közölte a Hagyományok Háza kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a november 18-i és 19-i előadásokat is elhalasztják. A produkció bemutatóját november 26-án és 27-én tartják […]

Ismét kétezer felett az új betegek száma egy nap alatt

2316 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 47 krónikus beteg – írta a Magyar Nemzet online felülete. Ezzel 61 563 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 47 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1472 főre emelkedett, 16 491-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 43 600 fő.