AM: június végétől három ütemben igényelhető a mezőgazdasági többlettámogatás

Június végétől három ütemben lehet igényelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított, összesen 25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatást – közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán. Feldman Zsolt azt mondta, hogy az igénylést elektronikusan kell benyújtani, a forrásokat pedig augusztus végétől kapják meg az érintettek. A támogatást a vállalkozók […]
Európai küzdelem zajlik az agrártámogatásokért

Komoly vita zajlik a 2020 utáni Európai Unióról a politika szintjén, az irányokat majd jórészt a jövő évi európai parlamenti választások mutatják meg. Ám komoly viták zajlanak a szakpolitikák területén is, az egyik leglényegesebb kérdés, hogy mi lesz az agrártámogatásokkal. Kérdéses, hogy milyen támogatási formák kerülnek előtérbe, esetleg háttérbe, kiket kezelnek majd kiemelten, másrészt pedig […]
Az utóbbi évek legjobb szőlő- és bortermése várható idén

Idén várhatóan 62 ezer hektárnyi szőlőtermő-területről összesen 550 ezer tonna termést takaríthatnak be a magyar szőlősgazdák – mondta el a mezőgazdaságért felelős államtitkár Soltvadkerten, a X. Márton-napi újbor ünnepen. Feldman Zsolt hozzátette, a hektáronkénti termésátlag csaknem másfélszerese a tavalyinak. Feldman Zsolt szerint a szőlőárak némileg elmaradtak ugyan a 2017-estől, azonban a jelentősen magasabb termésátlag kompenzálhatja […]
Március elsejével indul a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, idén tavasszal is sor kerül a Húsvétkor hagyományosan fogyasztott, valamint a szezonális élelmiszerek fokozott ellenőrzésére. Az átfogó vizsgálatot Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el a 2018. március 1-je és április 2-a közötti időszakra. Az egész országra kiterjesztett ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a […]
Nem csökkenhet a magyar gazdák támogatása

Az uniós agrártámogatások szintje a jövőben sem csökkenhet: ezért harcol a magyar agrárdiplomácia a brüsszeli fórumokon, és ennek érdekében keres és talál szövetségeseket a Visegrádi Négyek (V4) és más közép-kelet európai államok között – mondta Fazekas Sándor a közmédia ma reggeli műsoraiban. A földművelésügyi miniszter álláspontja egyértelmű: az unióhoz később csatlakozott közép-kelet európai országoknak jelentős […]
Az erős gazdaság az alapja a nemzet fejlődésének (képgaléria)

SZOLNOK | Gazdafórumot tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete 2018. február 1-én, Szolnokon, a Megyeházán. Az immár 25. éves rendezvényre idén is rengetegen látogattak el. A megjelenteket ifj. Hubai Imre vidékfejlesztésért felelős országos alelnök köszöntötte, majd id. Hubai Imre Csaba a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Jász-Nagykun-Szolnok […]
Január 31-ig kell leadni a gazdasági naplókat

J-N-SZ MEGYE | Január 31-ig adhatják le a gazdák, a 2017-es gazdálkodási naplót. A beküldésre kizárólag elektronikus úton van lehetőség, ez az adminisztrációs terhek csökkentése szempontjából előnyös a gazdálkodóknak. Még elérhetők a 2017-es gazdálkodási napló („web-GN”) és a nitrát adatlap beküldéséhez szükséges elektronikus űrlapok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján. Kizárólag elektronikusan lehet teljesíteni az […]