A Fidesz nem tudott javítani Szolnok pénzügyi helyzetén, mivel az erről szóló előterjesztést el sem készítette, vagy készíthette a hivatal. Nagy kérdés: miért fél a fideszes javaslattól Györfi Mihály polgármester?
Nem készítette el a hivatal a Fidesz-KDNP frakciók által kezdeményezett előterjesztést, ezért a hétfő reggeli közgyűlés mindössze pár másodpercig tartott. A többséget adó kormánypárti képviselők nem fogadták el ebben a formában a napirendet, így az ülés ezzel véget is ért.
Az okokat kereső újságíróknak Töreki András, a Fidesz frakcióvezetője adott tájékoztatást közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján.
– Amint azt az elmúlt héten jeleztük, frakciónk a város anyagi helyzetének stabilitásáért változtatásokat kezdeményez több területen – mondta a frakcióvezető. – Elkészítettük azt a javaslatunkat, mely többek között többszáz millió forintos megtakarítást eredményez a költségvetésben, ám számunkra is meglepő módon a jegyzői feladatokat ideiglenesen ellátó dr. Komáromy Csaba igazgató úr egészen egyszerűen nem készíttette el a hivatallal az erről szóló előterjesztést. Ez nem csupán a jogszabályokat, konkrétan az szervezeti és működési szabályunkat sérti meg, de pédátlan is Szolnok önkormányzatiságában.
A frakció törvényességi jelzéssel él a kormányhivatalnál dr. Komáromy Csaba döntése miatt.
– Sajnos amit sejtettünk, az bekövetkezett, Györfi Mihály polgármester a korábbi hivatalvezetés leváltásával politikai irányítás alá vonta a hivatalt. Ez az inkorrekt lépés is ezt igazolja, ráadásul ha mi nem kérdezünk rá, még csak nem is tájékoztattak volna előzetesen minket arról, hogy az előterjesztésünket el sem készítették!
Töreki András arra is rávilágított, hogy miért állt érdekében a polgármesternek a Fidesz-KDNP frakciók előterjesztésének visszatartása.
– A javaslatunkban többek között véget akarutunk vetni annak, hogy Györfi Mihály politikai kifizetőhellyé tette a városházát. Ezen változtatni kívánunk, amiben a legjobban Györfi több mint 70 millió forintba kerülő politikai csapata az érintett. Úgy gondoljuk, hogy amikor egy polgármester képtelen bármit is tenni a tervezett bevételek teljesítéséért, akkor ott nem áldozhatunk közpénzt a politikai komisszárokra.
Töreki András állítását hivatali forrásaink is megerősítették, az Alföldhír értesülései szerint Györfi Mihály újabb, „erősen szocialista kötődésű”, még csak nem is szolnoki munkatársakkal igyekszik megerősíteni politikai stábját.
Szólt a frakcióvezető a polgármester sajátos kommunikációs kampányáról, melyben a nyugdíjasok ellenfeleként tünteti fel a Fidesz-frakciót.
– Azt a pártot ezzel vádolni, mely visszaadta az időseknek a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, mely nyugdíjprémiumot, az inflációt követő nyugdíjkiegészítést fizet, Gondosórát ad ingyenesen a védelmükre, mely például ősszel 30 ezer forintnyi utalvánnyal segíti az időseket, merő hazugság! Szolnokon sem áll máshogyan a nyugdíjasokhoz a Fidesz, a Györfi által emlegetett városi támogatás is például csak azért lett valóság, mert mi megszavaztuk. Még annak ellenére is, hogy a polgármester becsapta az embereket, hiszen minden nyugdíjasnak megígérte a 20 ezer forintot, ehhez képest csak nagyon kevesen kapnak bármiféle támogatást. Szóval ezúton is szeretném jelezni: mi mindig tartottuk, amit ígértünk az időseknek, s ez a jövőben is így lesz!