Szolnok

Közélet | Szolnok

Hanzély Pálra emlékeztek

Közel száz esztendő elteltével is felidézik Szolnokon a bátor fiatal katonatiszt emlékét.

Lassan egy évszázada már, hogy 1927. január 8-án, Szolnokon, az akkori laktanya mögötti területen, a befagyott kubikgödrök jegén korcsolyázó két fiatal – Oreskó Sári és vőlegénye, Herbst Jenő – alatt beszakadt a jég. Hanzély Pál és Lemberkovits Antal főhadnagy a segélykiáltásokat hallva a fuldoklók segítségére sietett. Hanzély Pál azonnal a vízbe ugrott, sikerült kimentenie a bajba jutott fiatal párt, ám ő elmerült és életét vesztette. Később derült ki, hogy korcsolyái összeakadtak, ezért nem sikerült kijutnia a jég alól.

Az önfeláldozó ifjú tiszt emlékét a mai napig őrzi a katonaság és a város. A Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezett hős szolnoki emléktábláját 1932-ben, egykori kaszárnyája oldalán, a József Attila-Százados út sarkán helyeztek el, melyet minden évben megkoszorúznak a szolnokiak.

Idén is január 8-án került sor a megemlékezésre. Hétfőn a város vezetői és a honvédség képviselői helyezték el koszorúikat az emléktáblánál.

Hanzély Pál, kiemelt, szolnok

admin

Oszd meg másokkal is!
Alföldhír.hu