Idén új helyszínen, de a megszokott színvonalon, sztárfellépőkkel várja látogatóit a Palacsintafesztivál Szolnokon.
– Tavaly a Burger Piknik szervezésekor jött a Palacsintafesztivál költözésének ötlete – mondta el a közelgő fesztivál kapcsán rendezett szerda sajtótájékoztatón Kelemen Péter főszervező. Idén tehát a Nefag-játszótértől a Tiszaligetbe, az egykori kemping területére teszik át az immár nyolcadik alkalommal sorra kerülő rendezvény helyszínét, ahol május 24-26 között számos nagyszerű program várja a családokat.
– Számos oka van a változtatásnak, többek között az, hogy a Nefag-játszótér megközelítése, az ottani parkolás jóval nehézkesebb, mint a Tiszaligetben – tette hozzá Szalay Ferenc polgármester.
A sztárfellépők között találjuk Rúzsa Magdit és a jubileumi koncertsorozattal ünneplő Geszti Pétert, a „főszereplő” azonban természetesen a palacsinta lesz, melyből számtalan különlegességet kóstolhatnak a fesztivál látogatói.
Ráadásul a Palacsintafesztivál idén a gyermeknapra esik, így a vasárnapi programok ingyenesen látogathatóak lesznek.
l