Varga Zsolt pénteken kihirdette a férfi vízilabda-válogatott 15 fős keretét a január 5-én kezdődő zágrábi Európa-bajnokságra.
A nevek között három szolnoki is szerepel: Szeghalmi Zsombor, Bányai Márk és Vismeg Zsombor lehetőséget kap a bizonyításra. A szakvezető egyértelművé tette, hogy a védekezés stabilitása volt az elsődleges szempont a keret kijelölésénél.
„Ez a csapat a korábban meghatározott irányvonalat képviseli: a keretet úgy állítottam össze, hogy ebben van a legtöbb variáció, a játékosok többsége több poszton is bevethető, és mindenütt magas szintű teljesítményre képes” – közölte Varga Zsolt, majd hozzátette, azt is figyelembe vette, hogyan tudnak a legstabilabbak lenni védekezésben.
A kapitány elmondta, karácsony után azonnal folytatódik a felkészülés, akik most tartaléksorba kerültek, azok is maradnak a fedélzeten, hiszen a rajtig bármi megtörténhet. A fukuokai vb-csapat kulcsemberei közül Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Vámos Márton, Varga Dénes, Vogel Soma és Zalánki Gergő kéthetes pihenőt kapott, míg Német Toni folytatja a regenerációt őszi műtétjét követően. A válogatott a most debütáló kétdivíziós formula alapján az Eb csoportkörében Görögországgal, Olaszországgal és Georgiával találkozik majd.
A férfi válogatott kerete:
Kapusok: Gyapjas Viktor, Bányai Márk
Mezőnyjátékosok: Burián Gergely, Fekete Gergő, Hárai Balázs, Kovács Péter, Molnár Erik, Nagy Ádám, Pohl Zoltán, Szeghalmi Zsombor, Tátrai Dávid, Varga Vince, Vigvári Vince, Vigvári Vendel, Vismeg Zsombor
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt