Szolnok

Sport

Férfi kosárlabda Magyar Kupa – Szolnok a Péccsel csatázik a fináléért

Az előző idényben magyar bajnok és jelenleg is éllovas Falco a Szegeddel, míg a másik ágon a Szolnok a Péccsel csatázik a fináléért.

A harmadik aranyérmére hajt a címvédő Szombathely a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjében, amelyre a hétvégén a budapesti BOK Csarnokban kerül sor. A Falco tavaly ugyancsak a fővárosban, méghozzá a Tüskecsarnokban ünnepelhetett 2021 után másodszor kupadiadalt, miután a döntőben egyoldalú meccsen 92-48-ra kiütötte a Sopront.

A harmadik helyet a Kecskemétet verő Szolnok szerezte meg. Az MK lebonyolítása 2023-ban változott meg, amikor már nem nyolcas döntőre került sor, ugyanis a negyeddöntőket – amelyeket eddig a nyolcas döntő első napján vívtak – a kupahét közepén rendezték meg a jobb helyezést elérő csapatok pályaválasztó jogával.

Az idei Final Four előtt Milos Konakov, a favorit szombathelyiek vezetőedzője az M1 aktuális csatornának elmondta, fizikálisan és mentálisan is nagy menetelésen vannak túl a megnyert bajnoki alapszakaszt követően.

„A szezon legfontosabb része még csak most kezdődik az MK-négyes döntővel, amelynek eléréséhez gratulálok a csapatomnak. Minden tiszteletem a Szegedé, különleges kosárlabdát játszanak, meg is vertek bennünket ősszel, de ez most egy teljesen más meccs lesz” – fejtette ki a tréner, a csapatkapitány Perl Zoltán pedig azzal kezdte, hogy az elmúlt hetekben nem a legjobb formáját mutatta a Falco.

„Remélem, visszatalálunk a válogatott szünet előtti játékunkhoz, mert csak így lesz esélyünk megnyerni a kupát. Kielemeztük a Szegedet, ami nem volt egyszerű, mert erősen építenek az egyéni kvalitásokra, úgyhogy nagyon fontos lesz szombaton a jó védekezés” – jelentette ki a válogatott erőssége. Szegedi részről Balogh Szilárd közölte, balszerencsés körülmények között maradtak le a bajnoki negyeddöntőről, amit nehéz megemészteni.

„Nagy megtiszteltetés és öröm, hogy ott lehetünk a kupa négyes döntőjében, a legjobb formánkat kell hoznunk a Falco ellen. Ez a legjobb csapat, de nekünk saját magunkra kell koncentrálnunk, el kell vállalni a helyzeteket, és meg kell akadályoznunk a gyors indításokat” – közölte az irányító.

Simándi Árpád vezetőedző szerint, akinek az irányításával 2022-ben Magyar Kupa-ezüstérmet nyert a Szeged, mindig a soron következő feladatra koncentrálnak. „Most a kupa lebeg a szemünk előtt, és a játékosok számára plusz esélyt jelent, hogy októberben legyőztük a Falcót. Ők a favoritok a kupában és a bajnokságban is, de mi megpróbálunk még egy meglepetést okozni, rajtunk lesz a kisebb nyomás” – jelentette ki a tréner.

A Szolnok februárban kinevezett szerb mestere, Oliver Vidin úgy vélekedett, hogy nem volt ildomos megünnepelni az alapszakasz harmadik helyét, mert még messze van a szezon vége.

„A Pécs ellen sok minden múlik azon, hogy milyen kerettel állnak ki most a csapatok, a rutin mellettünk szólhat. Egyelőre nem tudni, hogy milyen súlyos az amerikai Anthony Durham sérülése, az ő játéka egyelőre bizonytalan”

– mondta a tréner, míg Pallai Tamás szerint a Pécs egy fiatal csapat, amely szeret verekedni és harcolni.

„Az ellenük vívott bajnokihoz képest most ott lesz nálunk Lukács Norbert és Dustin Thomas is, így előrébb léphetünk a lepattanózás és a benti pontok terén. Sosem szerencsés, ha egy szezonon belül már a harmadik edző ül a padon, de Oliver ezt nagyon jól kezelte, elfogadtuk őt” – fejtette ki a Szolnok játékosa.

Az alapszakaszban hatodik Pécs képviseletében Kerpel-Fronius Gáspár azt mondta az M1-nek, hogy a Szolnok ellen nem férhet bele egy-egy hosszabb kihagyás.

„Negyven percig fókuszálnunk kell, akkor lehet esélyünk, kemény meccsre van kilátás. Mindkét oldalon hangsúlyos a védekezés, így lehet, hogy nem lesz sok pont, mi mindenesetre jó formában vagyunk, az utóbbi öt mérkőzésünkből négyet megnyertünk” – tette hozzá az irányító.

A férfi MK győztese három, az ezüstérmes 1,5 millió, a bronzérmes pedig 900 ezer forintot vihet haza.

A program:

szombat, elődöntő:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – SZTE-Szedeák 17.00
NKA Universitas Pécs – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 20.00

vasárnap, helyosztók:
bronzmérkőzés 17.00
döntő 20.00    

Az elmúlt tíz év győztesei:
2013: Alba Fehérvár
2014: Szolnoki Olaj KK
2015: Szolnoki Olaj KK
2016: Egis Körmend
2017: Alba Fehérvár
2018: Szolnoki Olaj KK
2019: Szolnoki Olaj KK
2020: a koronavírus-járvány miatt elmaradt
2021: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
2022: Szolnoki Olajbányász
2023: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

MTI

Borítókép: shutterstock.com / illusztráció

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, kosárlabda, Szolnoki Olajbányász

Sarkany Orsi

Oszd meg másokkal is!
Alföldhír.hu