A Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karán első alkalommal megrendezett PLC programozó versenyén értek el szép sikereket a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum diákjai.
A Gubán Dániel, Kormos Zsolt és Papp László összetételű 13. évfolyamos csapat tíz közül az előkelő 3. helyen végzett. A Specializált gép- és járműgyártás ágazaton belül mechatronikai technikusnak készülő fiatalok felkészítő oktatója Majerszki Tibor volt.
A Kecskeméti Campuson megrendezett versenyen a 3 fős csapatoknak egy virtuális technológiát kellett működésre bírniuk. A cél az volt, hogy közelebb hozzák a diákokhoz az Ipar 4.0 világát, és gyakorlati tapasztalatot adjanak nekik a jövő mérnöki feladataiból, hiszen a legmodernebb ipari technológiákat kellett használniuk a megmérettetés során. A Neumann János Egyetem közleménye szerint a nap folyamán IO-teszt, feladatbemutató, majd több órán át tartó programozási kihívás várt a fiatalokra, miközben tanáraik, oktatóik laborlátogatásokon ismerkedtek meg a kar infrastruktúrájával. Délután a csapatok bemutatták elkészült megoldásaikat, amelyeket szakmai zsűri értékelt.
Fotó: Szolnoki SZC


