Parázs vita a közgyűlésen

Nem zárta le a befektetési lehetőségeket valamennyi akkumulátoriparhoz köthető befektető előtt a szolnoki közgyűlés. Vitát váltott ki a költségvetés módosítása is, itt az egyes átcsoportosítások részleteit eltitkoló hivatalvezetéssel és a polgármesterrel csatázott a kormánypárti frakció.

A csütörtöki közgyűlés talán legnagyobb érdeklődést kiváltó napirendje az akkumulátoripar valamennyi ágát Szolnokról a jövőben kitiltó határozati javaslat volt. A Fidesz frakciója tartózkodott a napirendnél, mint azt Töreki András frakcióvezető az ülést követően az Alföldhírnek elmondta, nem azért, mert ne értenének egyet azzal, hogy Szolnokra ne jöjjön akkumulátorgyár.
– Az előterjesztés olyan széles körben bélyegezné meg a világ iparának meghatározó területét, ami értelmetlen, ráadásul teljesen szükségtelen is. A közgyűlés előtt Joó Istvánhoz, az állami befektetési ügynökség (HIPA) vezérigazgatójához fordultunk, s érdeklődtünk, akarnak-e akkumulátoripari befektetést ide irányítani, tárgyalnak-e erről. A cégvezető megnyugtatott bennünket, hogy nem is tárgyalnak ilyen jellegű szolnoki beruházásról, ezt el is mondtam a közgyűlésen.
Érdekesség, hogy Joó István írásban megküldött válaszában azt is kijelentette, hogy a HIPA csak akkor visz egy beruházást az adott városba, ha a polgármester azt támogatja. Szolnok esetében is ez történt, mivel Györfi Mihály támogatta a beruházást, ezért vásárolta meg a kínai beruházó a Szolnok határában lévő állami ipari parki területet egy elektrolitgyár építéséhez.
– Azt gondoljuk, Joó István válaszának ismeretében szükségtelen egy előkészítetlen, s meglehetősen aggályos döntés meghozatala.
A politikus hozzátette: A Fidesz és a KDNP frakciók javasolni fogják, hogy a város ne zárja le a befektetők előtt a Szolnokra vezető utakat, hanem dolgozzanak ki egy olyan stratégiát, amiben meghatározzák, mely területeken képzelik el a szolnoki gazdaság fejlesztését, miben kérik a fejlesztési ügynökség, s a kormányzat segítségét. Ebben partnerek vagyunk, s leszünk a jövőben is – mondta.
Ugyancsak tárgyaltak a képviselők a költségvetés módosításáról. Jó hír, hogy Szolnok iparűzési bevételei tíz százalékkal nőttek, 8 milliárd forintról 8,85 milliárdra. A kormánypárti frakció nevében Töreki András kérdezett rá arra is, hogy mire akar a város 54 millió forintot átcsoportosítani. Komoly vitát váltott ki, hogy sem a jegyző, sem az illetékes osztályvezető, sem pedig Györfi Mihály polgármester nem tudta, vagy akarta megmondani, mire költenék ezt a pénzt. A frakcióvezető úgy kommentálta az esetet, hogy hülyének nézi őket a városvezetés.
Így közel félórás szünetet rendelt el a polgármester, majd azzal az indokkal álltak elő, hogy karácsonyi jutalomként adnák oda a hivatali dolgozóknak.
– Ha ez a helyzet, akkor egészen egyszerűen nem értem, miért nem lehetett ezt elmondani nekünk! Természetesen támogatjuk a juttatás kifizetését, de ez a titkolózás nincs így rendben – adott hangot elégedetlenségének Töreki András.
A közgyűlés kisebb vitákat leszámítva innentől viszonylag nyugodt légkörben zajlott, s egyhangúan fogadták el a cégek üzleti tervéről, fejlesztésekről szóló előterjesztéseket.

közgyűlés, szolnok

alfoldhir

Oszd meg másokkal is!
Alföldhír.hu