Egyenként készül bemutatni képviselőjelöltjeit és polgármesterjelöltjét az önkormányzati válsztások előtt az MDSZ (Minden Döntés Számít) Egyesület Szolnokon. Elsőként egy mostanáig függetlenként dolgozó képvielő „leigazolásáról” számoltak be sajtótájékoztatójukon.
Mint Németh Attila, az egyesület elnöke kiemelte, pártoktól függetlenül, a szolnokiak érdekeit szeretné képviselni, ez hozta életre a szervezetet.
– Az MDSZ-ben azt gondoljuk, hogy ki kell hagyni a pártérdekeket az önkormányzatból. Elég volt a Fideszből, elég volt a szóra sem érdemes ellenzékből, hiszen látjuk, hogy valójában nem tudják kiszolgálni a választópolgárokat úgy, ahogy azt kellene – mondta.
A sajtótájékoztatón bemutatták a 2. választókörzet jelöltjét, a jelenleg is – független – képviselőként dolgozó Galló Györgyöt.
– Büszke vagyok rá, hogy a városban a legkevesebb probléma ebben a körzetben van, és felmérések alapján az 2-es körzetben élők a leginkább elégedettebbek a körzetükkel. Több megkérését, és bíztatást kaptam az elmúlt időszakban azzal kapcsolatosan, hogy egy újabb képviselői ciklust vállaljak, és tovább szolgáljam az itt élőket. Kis töprengés után úgy döntöttem, hogy ezt vállalom, hiszen a körzet fejlődése, az itt élők szolgálata rendkívül fontos számomra. Azonban az elmúlt évek tapasztalataiból adódóan politikai pártokhoz nem akarok tartozni, hiszen igen negatív tapasztalataim vannak a hazai politikai pártokról. Én továbbra is az itt élőket kívánom szolgálni, és ahogy eddig sem tettem ezután sem vagyok hajlandó Budapesti pártközpontok ukázait végrehajtani, és részt venni ezen megélhetési politikusok kicsinyes hatalmi játszámiban. Ezért az MDSZ szolnoki civil egyesülettel összefogásban indulok a következő Önkormányzati választáson – tudtuk meg a képviselőtől.
Fotó: MDSZ