25 éve éledt újjá a Tisza

Az emlékezés koszorúit sodorta ma a Tisza Szolnoknál. A negyedszázada történt ciánszennyezés eseményeit idézzük fel ezekben a napokban.

Sosem tapasztalt ökológiai katasztrófának lehettünk tanúi 25 évvel ezelőtt. 2000. január 30-án az esti órákban a romániai Nagybánya mellett átszakadt egy nemesfémbánya zagytározójának töltése. Ennek következtében mintegy százezer köbméter, cianiddal és nehézfémekkel erősen szennyezett víz került a Zazar patakba, majd a Lápos folyóba, onnan pedig a Szamosba. A cianidhullám február 1-én érkezett Magyarország területére, az első vizsgálatok az érvényben lévő határérték 320-szoros koncentrációját mutatták ki a vízben. Szamos vize másnapra érte el Vásárosnaménynál a Tiszát. A vízügyi szakemberek tudták, hogy a kárenyhítés egyetlen lehetőségét a Kiskörei vízlépcső jelenti. Az akkor Kiskörén alkalmazott, máig egyedülálló vízkormányzási beavatkozásoknak köszönhetően a Tisza-tónál felhígult az addig tömény méreg. A pusztítást azonban így sem sikerült teljesen elkerülni, a Tisza középső szakaszán az elkövetkező napokban mintegy 60 tonna haltetemet gyűjtöttek össze.

Akkor azt hittük, halottá vált a folyó, ám a súlyos ökológiai sebek a reméltnél is hamarabb begyógyultak, bizonyítva, hogy a természet páratlan megújulásra képes. Február 1-jén ezért a Tisza élővilágának emléknapját ünnepeljük, s hagyományosan virágokkal borítjuk a víz felszínét.

ciánszennyezés, Tisza

szs

Oszd meg másokkal is!
Alföldhír.hu