Új üzemcsarnokot épít a szerb tulajdonú Drenik Hungary papírgyártó vállalat Szolnokon. A vállalkozás 42 milliárd forintnyi értékben új üzemcsarnokot épít, amihez a kormány 9,5 milliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő 55 új munkahely létrejöttét.
– Ezzel a beruházással nő a magyar papíripar gyártási kapacitása, csökken az importszükséglet, nőni fog az exportteljesítmény, ami pedig az egész magyar gazdaság teljesítménye szempontjából meghatározó jelentőségű – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Drenik Hungary Kft. friss beruházásának bejelentésén. – Magyarországon mi büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt húsz évben mi voltunk az egyik olyan ország a világon, amelyik úgy tudta jelentősen növelni a gazdasági teljesítményét, hogy eközben csökkentette a károsanyag-kibocsátását – tette hozzá a miniszter, aki kifejtette: a vállalat 42 milliárd forintnyi értékben új üzemcsarnokot épít, amihez a kormány 9,5 milliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő 55 új munkahely létrejöttét. A projekt nyomán háromszorosára nő a gyártási kapacitás, ráadásul felépül egy olyan biomassza erőmű is, amelynek köszönhetően mindez a károsanyag-kibocsátás bővülése nélkül történik majd meg.
Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az elmúlt tíz év során az ipari termelés nagyjából 80 százalékkal nőtt, ennek értéke 2014-ben 1300 milliárd forint volt, míg 2024-ben 2400 milliárd forint. Ezzel párhuzamosan a helyi 7,5 százalékos munkanélküliség 4-4,5 százalékra esett, és ez a szavai szerint nem független attól, hogy ez idő alatt a vármegyében a kormány 94 nagy beruházást támogatott összesen 120 milliárd forinttal, így indukálva körülbelül 420 milliárd forintnyi beruházás és több mint ötezer újabb munkahely létrejöttét.
A miniszter ezt követően arra figyelmeztetett, hogy az emberiség továbbra is a veszélyek korában él, s egymást követik a válságok, amelyek nyomán Európa mára rendkívül meggyengült.
– Bezárultak kommunikációs csatornák, szankciók jöttek létre, és az európai gazdasági növekedés alapja megszűnt. Egyre nagyobb Európa lemaradása Kínával és az Egyesült Államokkal szemben mind pénzügyi, mind technológiai szempontból – szögezte le.
– Ebben a helyzetben nekünk itt Magyarországon hatékony módszert kell keresni arra, hogy a magyar gazdaság versenyképességét a lehúzó európai gazdasági környezetben is tovább tudjuk javítani – tette hozzá Szijjártó Péter, aki fontosnak nevezte, hogy a kormány Európa legalacsonyabb adóit vezette be.
– Az egykulcsos adó, a személyi jövedelemadó és a társasági adó terén az egyik legnagyobb a versenyelőnye Magyarországnak. És persze nem hanyagolható el az a kérdés sem, hogy itt kell Magyarországon fizetni a legalacsonyabb energiaárakat európai összevetésben, és hogy gyakorlatilag másfél évtizede európai szinten is kivételes politikai stabilitás jellemzi az országot – jelentette ki.


