Rekordot döntöttek a gyerekek – több mint 73 ezren ittak egyszerre vizet!

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) által szervezett 15. HAPPY-hét csúcspontjaként több mint 73 ezer gyermek emelte egyszerre poharát a tiszta víz tiszteletére március 21-én. A vízivási kihívás nemcsak példátlan összefogást eredményezett, hanem új országos rekordot is hozott.

2010 óra töretlen népszerűséggel zajlik az iskolások körében a HAPPY-hét, melynek alapja az a felismerés volt, hogy ha a gyerekek megtanulják, milyen típusú folyadékból mennyit ajánlott inniuk, és párhuzamosan az egészséges választék is könnyen elérhető volt számukra, szívesen fogyasztanak vizet, cukros italok helyett. A tematikus egészséghetet a programhoz csatlakozó iskolák, óvodák önállóan, az NNGYK által biztosított oktatóanyagok, plakátok, projektötletek felhasználásával valósítják meg.

A rekordkísérlet része volt annak az egész hetes szemléletformáló programsorozatnak, amely az egészséges folyadékfogyasztás fontosságára hívta fel a figyelmet országszerte. Idén több mint 1300 óvoda és iskola és 188 ezer gyermek csatlakozott az eseményhez, bizonyítva: az egészséges szokások tanítása már kisgyermekkorban elkezdhető – sőt, elengedhetetlen.

A résztvevő intézmények közül tíz aktív iskola és óvoda értékes nyereményekkel gazdagodott – de a legnagyobb nyertes mégis maga az egészség. Minden gyermek, pedagógus, szülő és szervező, aki részt vett az idei HAPPY-hétben, hozzájárult ahhoz, hogy a víz újra méltó helyére kerüljön: a gyerekek poharába.

„Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a közös sikernek – együtt tettünk egy korttyal többet az egészséges jövőért!” – emelték ki a közleményben.

Borítókép: Shutterstock

MTI

15. HAPPY-hét, Nemzeti Népegészségügyi Központ, vízivási kihívás

Sarkany Orsi

Oszd meg másokkal is!
Alföldhír.hu