[GALÉRIA] Sényő ellen avatták fel a pályát Tiszafüreden

Megújult a játéktér, a világítás és a lelátó is a Lipcsey Elemér Sporttelepen. Öntőzőrendszert, csapadékvízelvezetést és új gyepszőnyeget is kapott a helyi labdarúgó csapat pályája. A 140 millió forint értékű, TAO forrásból megvalósított beruházás során 600 férőhelyesre bővítették a széksorokat és a teljes lelátó fedése is megtörtént. A kispad mögött kerítés és támfal épült, valamint […]

[GALÉRIA] Városnap Újszászon

Várossá avatásának 24 évfordulóját ünnepelte a hétvégén Újszász. Széles programkínálattal vártak minden érdeklődőt a három napos rendezvénysorozatra.

[GALÉRIA] Negyedszázados nyugdíjas klub

A VOKE Csomóponti Művelődési Központ Baross Gábor Nyugdíjas Klubja fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte szombaton. Képeink az ebéd utáni vidám zenés, táncos, programon készültek.

Húsz év után is kísért szeptember 11.

Húsz évvel ezelőtt a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai lángokba borultak, majd összedőltek, miután mindkét épületbe egy-egy amerikai utasszállító repülőgép csapódott be. A Pentagon Virginia állambeli, arlingtoni épülete szintén hasonló sorsa jutott azt követően, hogy a harmadik eltérített gép belerepült. Lapunk az Antall József Tudásközpont konferenciáján vett részt, amelyen a kutatók egyetértettek abban, hogy az […]

Újabb százmilliók Tiszafürednek

Csapadékvízelvezető-rendszer korszerűsítésére nyert támogatást az önkormányzat. Az elnyert forrásból nagyobb részben, a szakemberek által kiválasztott tiszavégi öblözet utcáinak csapadékvíz elvezetése épül ki, de a Múzeum park egy részének csapadékvíz elvezető rendszerének korszerűsítésére is jut – írja közösségi oldalán Ujvári Imre polgármester A 400 millió forintos beruházást uniós forrásból valósítják meg. A munkálatok várhatóan a következő […]

[GALÉRIA] Szakképzési workshop

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Workshopot rendezett tegnap a Debreceni Egyetem szolnoki campusán. Az átalakulóban lévő szakképzések mellett a rendezvényen hat ifjú mester vehette át mesterlevelét a kamara elnökétől dr Sziráki Andrástól.

Minden idők legsikeresebb nyarát zárta a belföldi turizmus

Minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben a belföldi turizmus Magyarországon – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a nyári szezont értékelő sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten. Hozzátette: nyáron a tavalyinál 25 százalékkal több, közel 15 millió vendégéjszakát regisztráltak, és közel 5 millió vendég, közülük egymillió külföldi nyaralt idén Magyarországon. Ismertetése szerint 360 milliárd forintot […]

Driftelni próbált, a kanálisban kötött ki!

Videófelvételen látható, ahogy a kanálisban köt ki egy autó Tiszafüreden, amelyik driftelni próbált. Nem sikerült. Augusztus 9-én, 20 óra után a Belsőfokpart úton egy személyautó nagy sebességgel érkezik a Kálvin közön, majd kisodródik és a kerítést áttörve a kanálisban köt ki. A sofőr – aki vélhetően driftelni szeretett volna – túl gyorsan haladt, így nem […]

Közel félmillióan éltek a harmadik oltás lehetőségével

A Koronavírus.gov.hu legfrissebb tájékoztatása szerint péntekre (2021. szeptember 10.) 5 834 961 személyt oltottak be Magyarországon, közülük 5 541 598-en pedig már a második adag vakcinát is megkapták, míg 487 ezren éltek eddig a harmadik védőoltás lehetőségével – gyűjtötte össze az adatokat cikkében a Magyar Nemzet. Az elmúlt nap során hat beteg vesztette életét, így […]

Eltűnt egy kisfiú: a karcagi Mátyus Dávid ügyében kér segítséget a rendőrség

A karcagi rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást folytat Mátyus Dávid Róbert eltűnése ügyében. A 10 éves karcagi lakos 2021. szeptember 9-én 16 óra 15 perc körül karcagi otthonából ismeretlen helyre távozott, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Mátyus Dávid Róbert térben és időben orientált, kb. 140 cm magas és 40 kg, rövid […]

Már évközben megdőlt az éves biciklis rekord a Tisza-tónál

Az idén augusztus 31-ig 70 679 kerékpáros hajtott át a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján, ami meghaladja az eddigi legnagyobb, 2020-ban regisztrált éves forgalmat – közölte oldalán a KÖTIVIZIG. Érdekesség, hogy Tiszafüreden még ennél is nagyobb számokat rögzített a mérőpont. Mint írják, nem csak ez a rekord született meg a nyár végével. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság […]

[GALÉRIA] Hangverseny a múzeumban

A Bartók 140 kiállítást kísérte Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus hangversenye. A kiállítás kísérőrendezvényeként ma a Bartók Kamarakórus adott hangversenyt a Damjanich János Múzeumban. A közönség a kiállítás névadójának műveiból hallgathattak válogatást.

Leégett egy erdészház Kengyelen

Teljes terjedelmében égett egy száztíz négyzetméter alapterületű, fából készült erdészház tegnap este Kengyelen, a Dózsa György utcában. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint, a lángok átterjedtek a környező fákra is. A szolnoki hivatásos, a tiszaföldvári önkormányzati és a kengyeli önkéntes tűzoltók három vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be. Fotó: Tiszaföldvár ÖTP

Traktorral ütközött egy furgon Jászapátinál

Összeütközött egy traktor és egy furgon csütörtök délelőtt Jászapáti és Jászkisér között – számol be honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A traktorban egy, a másik autóban pedig hat ember utazott. Az utóbbi település önkormányzati tűzoltói áramtalanították a balesetben érintett járműveket. A helyszínre a mentők is vonultak.

[GALÉRIA] Katolikus világesemény tiszteletére állítottak emlékkeresztet Tiszaigaron

Ezekben a napokban – szeptember 5. és 12. között – hazánk ad otthont az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, amely a legnagyobb katolikus világesemény. Ennek apropóján szeptember 9-én délelőtt egy monumentális, öt méter magas fa emlékkereszt állítására és felszentelésére került sor a Tiszaigari Arborétumban. Az eseményen jelen volt F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Pap László, az […]

Adomány a szalóki tűzoltóknak

Egy új terepjáró is segíti ezentúl az Abádszalóki Önkéntes Tűzoltóparancsnokságot. A Szalóki Szolgáltató Szövetkezett adományozta a Hilux terepjárót az önkénteseknek. Ezzel a járművel a parancsnokság el tudja látni többek között adminisztratív teendőit, képzésre tudja vinni az önkéntes tűzoltókat, vagy árvíz idején a szivattyúberendezéseket szállítják vele.

Kigyulladt egy festékgyártó üzem Szolnokon

Tizennyolc tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. Tűz keletkezett egy festékgyártó üzem tetőszerkezetén szerda délelőtt Szolnokon, a Déri Miksa úton – számol be honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Egy ötezer négyzetméteres csarnok tetején végeztek munkálatokat, amikor lángra kapott a tetőszigetelés mintegy száz négyzetméteren. A szolnoki hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett négy vízsugárral, több […]

Újra látogatható a Budasi Szabadidőpark játszótere

Két új játékelemmel és padokkal gyarapodott a játszótér. Szeptember 8-tól ismét látogatható a Budasi Szabadidőpark játszótere Tiszafüreden. A régi – évekkel ezelőtt telepített – fa játékelemeken nyomott hagyott az idő vasfoga, néhányat közülük el is kellett távolítani, így az elmúlt hetekben a játszótér már nem volt látogatható. Most az önkormányzat önerőből vásárolt új játékokat, a […]

Érdektelenség övezi az előválasztást

Még saját szimpatizánsait sem mozgatta meg a baloldali előválasztás első fejezete, amelyen az öt százalékot sem érte el a részvételi arány. Az érdektelenséget jól jelzi, hogy míg a 2019-es, csupán fővárosi előválasztáson Karácsony Gergely 33 ezer szavazatot kapott, most a sokkal nagyobb tétet jelentő, a miniszterelnök-jelöltségért folytatott küzdelemben mindössze nyolcezerrel többet – írja oldalán a […]