Madách 200 – Kiállítás nyílik az évforduló alkalmából Szolnokon

Kass és Madách – Válogatás Kass János illusztrációiból Madách Imre születésének bicentenáriuma alkalmából címmel nyílik időszaki kiállítás november 23-án a szolnoki Damjanich János Múzeumban.

Horváth László múzeumigazgató a január 21-ig megtekinthető kiállítás pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a képzőművészeti tárlaton válogatást láthatnak az érdeklődők Kass János azon illusztrációiból, amelyek Madách Az ember tragédiája és a Mózes című drámáihoz készültek 1966-ban.

Helyszín: DAMJANICH JÁNOS MÚZEUM, Folyosó Galéria
Időpont: 2023. november 23. 16:00

Hozzátette: a hazai grafikatörténet egyik legnagyobb alakjának rézkarctechnikával készült  eredeti nyomatai mellett bemutatják az illusztrált köteteket és a Dilemma című animációs filmet is, amelynek forgatókönyvét Kass János Madách Tragédiája nyomán írta.

Az 1981-ben készült kisfilm médiatörténeti kuriózum is, mivel ez a világ egyik elsőként  megalkotott számótógépes animációja.

Képiró Ágnes művészettörténész, a tárlat kurátora Kass Jánosról azt mondta, hogy ő a huszadik század második felének „az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb” illusztrátora, mintegy négyszáz könyvet illusztrált. Hozzátette: ezen munkáinak nagy többsége szépirodalmi, illetve gyermekkönyvekhez készültek és valamennyi jelentős művet a hatvanas-hetvenes években illusztrálta.

Az ember tragédiája című drámai költemény illusztrációsorozatból csak a múzeum rendelkezésére állókat lehet megtekinteni eredetiben, de digitálisan valamennyi látható. A Mózes című dráma illusztrációiból öt eredeti rézkarca van a múzeumnak, továbbá egy művészi igényű számozott kiadványnak a teljes oldalait megkapták, hogy bemutathassák a kiállításon – tájékoztatott.

Kass János mindkét művet 1966-ban illusztrálta. Az első Mózes-kiadást követően egy évvel, sorszámozott és a művész által aláírt „maxikönyv” formájában megjelent tizenöt nyomat, amelyeken sokkal jobban láthatóak a részletek – mondta. Ez a maxikönyv már nem a teljes szöveget tartalmazza, csak azokat a részleteket, amelyekhez az illusztrációk kapcsolódnak.

Kass János nagyon sok bibliai témájú illusztrációt készített, a kiállított sorozatban is helyet kapott egy Ádám és Éva-ábrázolás, amely az egyik legnagyobb eredeti grafika lesz a kiállításon – mondta Képiró Ágnes.

Borítókép: Damjanich János Múzeum

Forrás: jnsz.hu

Sarkany Orsi
Verified by MonsterInsights