Akik az elesettekért dolgoznak

November 12-e 1997 óta a szociális munka napja hazánkban. A szolnoki önkormányzat ehhez kapcsolódva 2007-ben alapította meg Pro Caritate díját, amely 2011-től Adorján Ildikó nevét viseli. A város önkormányzata által szervezett ünnepségen kedden adták át az idei elismeréseket. – Ma azoknak a szakembereknek mondunk köszönetet, akik az elesettekért, a kirekesztettekért, a támogatásra és segítségre szorulókért […]

Lezárult a katasztrófavédelem egyik legösszetettebb projektje

Hajószenteléssel és az új mentőhajók kipróbálásával zárult a KEHOP-1.6.0-15-2016-00021 azonosító számú, az „EU polgári védelmi komplex modulok létrehozása, fejlesztése” elnevezésű projekt, amely az Európai Unió 2 milliárd 300 millió forint vissza nem térítendő támogatásából valósult meg. A sajtónyilvános rendezvényt a tiszafüredi Szabics kikötőben tartották november 14-én. A 2017-ben indított projektnek köszönhetően speciálisan kiképzett és felszerelt, […]

Több mint 840 ezer diák internetezhet gyorsabban

Több mint 840 ezer tanuló számára biztosított a gyorsabb wifi- és internetelérés, miután lezárult az állami köznevelési és szakképző intézmények informatikai rendszereit érintő fejlesztés – közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) kedden az MTI-vel. Mint írták, a GINOP pályázat keretében 21,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási összegből megvalósult projekt révén a KIFÜ országosan […]

Szomjas volt

Egy fiatal három darab két deciliteres üdítő miatt tört be egy sulibüfébe. A jászsági rendőrök hamar elfogták a férfit, aki ellen két elfogatóparancs volt érvényben, majd hatrendbeli lopással gyanúsították meg. Egy jászkiséri általános iskola udvarára ismeretlen tettes mászott be 2023. november 13-án 20 óra 30 perc körül, és a büféből három kis üveg üdítőt vitt […]

Országosan elérhető az ingyenes Gondosóra program

Folytatódik a magyar kormány által elindított Gondosóra program – tájékoztatta program sajtóosztálya hétfőn az MTI-t. Közölték, hogy a Gondosóra program a 65 év feletti állampolgárok részére díjmentesen igényelhető. A csuklóra rögzíthető vagy nyakba akasztható jelzőeszköz révén az otthonukban élő emberek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat – írták. A Gondosóra program a Széchenyi […]

Verified by MonsterInsights