A lélek kortalan – időseket köszöntöttek Szolnokon

Az idősek világnapja alkalmából gálaműsorral kedveskedett Szolnok városa szépkorú polgárainak. A rendezvényen köszöntötték a város és a megye nyugdíjas klubjait összefogó szervezetek vezetőit és három, az idén 50 éves házassági évfordulójukat ünneplő házaspárt.

Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjükben méltatták az időseket, akik hosszú, munkás életük során felnevelték gyerekeiket, majd támogatták őket és unokáikat, dédunokáikat is, mindeközben pedig az ország előrehaladását segítették. Mint elhangzott, a lélek kortalan, így az időseknek is számtalan alkalom van megélni az élet örömeit és fontos is, hogy rátaláljanak azokra a dolgokra, amelyek tartalmassá teszik mindennapjaikat.

A rendezvényen a város első embere köszöntötte a nyugdíjas szervezetek vezetőit és azon házaspárokat, akik az elmúlt időszakban ünnepelték 50 éves házassági évfordulójukat. Ezt követően színvonalas műsor szórakoztatta a jelenlévőket, s a fellépők remek hangulatot varázsoltak a sportcsarnokba. A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a Brill Vocal előadását követően a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Szigligeti Színház művészeinek előadása és a Légierő Zenekar Szolnok show-ja varázsolta el a közönséget, akik vastapssal jutalmazták a fellépőket.

szs
Verified by MonsterInsights