Pályaválasztási kiállítás nyílt szerdán Szolnokon. A megnyitón Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára mondott köszöntőt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal által szervezett két napos kiállítás az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóinak és szüleiknek nyújt nagy segítséget a továbbtanuláshoz. Az eseményen bemutatkoznak a megyei középfokú oktatási intézmények, lehetőség nyílik arra, hogy a fiatalok megismerjék az egyes foglalkozásokat.
Mint Czomba Sándor beszédében kiemelte, a szakképzés legfontosabb célja a munkanélküliség megelőzése; olyan piacképes szakmát kell a fiatalok kezébe adni, amivel tudnak, akarnak és képesek lesznek dolgozni. Hangsúlyozta, hogy amíg van magyar munkaerő, addig magyarokkal kell feltölteni az itt működő cégek álláshelyeit. Az államtitkár arról is beszélt, hogy egészen más problémákkal küzd a munkaerőpiac jelenleg, mint 2010-ben. Tizenhárom éve a munkanélküliségi rátát, illetve a foglalkoztatási adatokat tekintve is bőven az utolsó negyedben volt Magyarország az uniós országok között, jelenleg a svédekkel, a németekkel, a franciákkal „vagyunk egy súlycsoportban”, most 3,9 százalék a munkanélküliségi ráta – számolt be. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is óriásit változott a helyzet az elmúlt bő tíz évben: bár kicsit magasabb a munkanélküliségi ráta az országos átlagnál, 5,6 százalék körüli, de számottevő a javulás a korábbi két számjegyű adatokhoz képest. A fiatalok helyzetéről szólva elmondta, hogy míg 2013-ban a vármegyében 3500 regisztrált pályakezdő álláskereső volt, idén nyáron 750. Ez még mindig sok, de érezhető a javulás – jegyezte meg. Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok piacképes szakmát válasszanak.
Fotó: MTI/Mészáros János