Évről évre sokezren vándorolnak szeptember első hétvégéjén a szolnoki Tiszaligetbe. A Gulyásfesztivál olyan program, amely nem csak a város kisebb-nagyobb közösségeit mozgatja meg, de mára már országos hírűvé vált.
Immár 25 esztendős múltra tekint vissza a Szolnoki Gulyásfesztivál, a város legnagyobb gasztrorendezvénye. Amint a szeptember 8-9-én zajló program keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, ezt a rendezvényt nem a programok teszik sikeressé, hanem a szolnoki emberek jókedve, munkája, finom főztje. Mint minden évben, idén is baráti társaságok, cégek, családok főznek együtt a Tiszaliget árnyas fái alatt.
Csányi Sándor, a fesztivál ötletgazdája köszönetet mondott mindenkinek, aki segített elérni célját: maradandót alkotni a városnak, amire az utókor is szívesen emlékezik. A programhoz kapcsolódó gasztonómiai konferencia kapcsán felhívta a figyelmet arra is, hogy nem csak a Gulyásfesztivál származik Szolnokról, de a mára teljesen elfogadottá, sőt rendkívül népszerűvé vált gasztroturizmus is.
Pénteken a hagyományoknak megfelelően megrendezik a jótékonysági főzést és a diákfőzőversenyt, szombaton pedig koncertek, játszóház, táncház, néptánctalálkozó teszik még színesebbé a gulyásillatban úszó fesztivált.