Immár nyolcadik alkalommal rendeztek közfoglalkoztatási kiállítást Szolnokon.
Közel húsz kiállító vett részt a rendezvényen, bemutatva, hogy a közfoglalkoztatás nem csupán a települések felzárózását segítheti, de értéket is teremthet. Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, Réthy Pál köszöntőjében arról beszélt, hogy az esemény kiváló lehetőséget biztosít a tapasztalatcserére, arra, hogy a foglalkoztatók megismerjék egymás munkáját, programjait.
A rendezvénnyel párhuzamosan állásbörzét is hirdetett a vármegyei kormányhivatal. Amint dr. Berkó Attila főispán kiemelte, 2023 második negyedévében vármegyénkben több mint hetvenöt százalék felett volt a foglalkoztatási arány. Ez azt jelenti, hogy 160-170 ezren dolgoztak folyamatosan a térségben.
A börzére a nagyvállalatok és az állami cégek mellett kisebb munkáltatók is elhozták aktuális állásajánlataikat. Hatvan munkakör közül válogathattak a rendezvényre kilátogatók. Meghívást kaptak az ingyenes szakképzéseket biztosító helyi szervezetek, így az érdeklődők a vármegyei képzési ajánlatokkal is megismerkedhettek.