A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2023-as pályázatairól, valamint a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap és a Városi Civil Alap pályázatainak tapasztalatairól, a civil területet érintő szakmai programokról, eseményekről rendeztek konferenciát kedden Szolnokon.
A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai szeptember folyamán minden vármegyében tájékoztatást nyújtanak a civil területet érintő aktualitásokról. A NEA roadshow most Szolnokra érkezett. A tanácskozáson a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője, dr. Kecskés Péter tájékoztatta a résztvevőket a Nemzeti Együttműködési Alap 2023. évi pályázatainak tapasztalatairól, és a 2024. évet érintő legfontosabb tudnivalókról.
Mint elhangzott, évek óta folyamatosan nőnek a civil szervezetek számára elérhető források, tavaly mintegy tízmilliárd, idén tizenegy, jövőre pedig tizennégy milliárd forint ez az összeg, amely már 25 százalékkal több a 2023 évinél.
A NEA roadshow immár hagyománynak számít. Az eddigi 4 alkalommal több mint 400 fő vett részt a rendezvényen, évről évre több érdeklődő civil szervezeti vezető, képviselőt érdeklenek a pályázati lehetőségeket és a civil szervezeteket érintő aktuális témák.