Újra színpadon a szolnoki közönség kedvencei

Gombos Judit és Dósa Mátyás volt a közönség legnagyobb kedvence az elmúlt évadban a Szigligeti Színházban – többek között erre derült fény a társulat keddi évadnyitóján.

Lila ákác, az Eldorádó, a Hajmeresztő, a Figaro házassága, avagy egy őrült nap története, valamint a Függöny fel!, vagy ugyanaz hátulról – a 2023/24-es évadban ezeket a darabokat láthatják a színház bérletesei – sorolta Barabás Botond igazgató. A gyerekeket az Aranykulcsocska című mesejáték várja, illetve továbbra is műsoron marad az Ágacska, A király beszéde és A fösvény. A Színműhely is tovább játssza a New York-i komédiát, az Antigonét, a Névtelenült és Az öldöklés istenétezek mellett Tercett – Móricz Zsigmond szerelmei című darabot mutatják be.

Szalay Ferenc polgármester köszöntőjében hangsúlyozta a kultúra kiemelt szerepét még a nehezebb időkben is, ám felhívta a figyelmet a szigorú gazdálkodás fontosságára.

Ezt követően Barabás Botond és Szalay Ferenc együtt köszöntötték a színház „Szöszikéjét”, Bachmann Mártát, aki kereken ötven éve segíti a társulat munkáját és Farkas Irén művészeti titkárt, aki államalapításunk ünnepén vehette át Bánffy Miklós-díjat. Végül az is kiderült, hogy a nézők szavazatai alapján ki volt a legnépszerűbb színésznő, illetve színész az elmúlt évadban. Ebben az elismerésben Gombos Judit és Dósa Mátyás részesült.

szs
Verified by MonsterInsights