Elindulhat a Szolnok új tehermentesítő útjának előkészítése

Eldöntötték: 24 országos nagyszabású közútépítési projekt előkészítése indul el. A július 31-án este megjelent Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat szerint Lázár János építési és közlekedési miniszter számos kifejezetten fontos projekt előkészítésének megkezdéséhez, illetve folytatásához szükséges közbeszerzési eljárások elindítását kapta feladatul. A folyamat rögtön elindul.

Mindehhez a költségvetés 47,5 milliárd forintos keretet biztosít az alábbi ütemezés szerint

  • 2024-ben 12,5 milliárd,
  • 2025-ben 19,3 milliárd
  • 2026-ban 9,9 milliárd
  • 2027-ben 5,8 milliárd forintot szánnak a feladatokra.

Mint az a kormányhatározatban olvasható: a közútfejlesztési beruházások kiemelt társadalmi, politikai, gazdaságfejlesztési jelentőségűek.

Az alábbi beruházások valósulnak meg:

  • Baja, déli elkerülő út előkészítése
  • M9 gyorsforgalmi út déli lekötéséhez kapcsolódóan tompai új, teherforgalmi határátkelőhely és kapcsolódó gyorsforgalmi úti szakasz előkészítése
  • 51. sz. főút Baja déli elkerülő – országhatár közötti szakaszának 2×2 sávossá fejlesztésének előkészítése
  • M9 gyorsforgalmi út előkészítése 51. sz. és 53. sz. főutak között lekötéssel Tompáig előkészítése
  • Berettyóújfalu–Békéscsaba közötti 2×2 sávos közúti kapcsolat fejlesztésének előkészítése
  • Pápa keleti elkerülő Repülőtéri bekötő út körforgalmi csomópontja és 832. sz. út közötti szakasz fejlesztésének előkészítése
  • M4 gyorsforgalmi út Karcag térségét érintő szakaszának, valamint Karcag városát elkerülő új nyomvonalú útnak az előkészítése
  • Szolnok új tehermentesítő út előkészítése Szandaszőlős elkerüléssel
  • Kaposvár dél-keleti iparterület megközelítésének előkészítése
  • 8. és 82. sz. főút összekötésének előkészítése Gyulafirátót térségében
  • 32. sz. főút négynyomúsításának előkészítése az M3 autópálya – Jászberény között
  • 47. sz. főút Algyői Tisza-híd 2×2 sávra történő bővítésének előkészítése kerékpáros átvezetéssel
  • 31. sz. főút, Budapest és Nagykáta közötti szakaszának fejlesztésének előkészítése
  • M44 gyorsforgalmi út (Békéscsaba) – országhatár (Nagyszalonta) közötti szakasz előkészítése
  • Szombathely északkeleti elkerülő út, valamint az M87 gyorsforgalmi út előkészítése visszakötéssel a 87. sz. főútra
  • M86 Körmend–Szombathely-Zanat közötti szakasz előkészítése
  • Bük település és M87 autóút közötti úthálózat fejlesztésének előkészítése
  • Békéscsaba, déli elkerülő út – 2×2 sávos emelt sebességű főúttá fejleszthető – előkészítése
  • Pécs kelet-nyugati átjáró út fejlesztésének előkészítése
  • Kaposvár–Szigetvár közúti összeköttetés előkészítése
  • Tormásliget elkerülő út előkészítése
  • Komárom város gazdaságfejlesztéséhez kapcsolódó – Komárom keleti elkerülő –infrastruktúra fejlesztések előkészítése
  • Mihályfa elkerülő út előkészítése
  • Sárvár, iparterületet elkerülő út előkészítése

Forrás: jnsz.hu

Sarkany Orsi
Verified by MonsterInsights