A Paks ellen kezdi a szezont az Olaj

Elkészült a kosárlabda Tippmix Férfi NB I A csoport 2023/2024-es alapszakaszának sorsolása. Az MKOSZ Versenyirodája elkészítette az alapszakasz menetrendjét, ám a mérkőzések pontos időpontjai csak a csapatok egyeztetései után válnak hivatalossá. A bajnokság szeptember 30-án kezdődik, Szolnoki Olajbányász hazai pályán kezdi a sorozatot az Atomerőmű SE ellen. A nagy ellenfelek közül a Falco december 2-án, […]
Jubileumi kiállítással köszöntötték a művészt

A Damjanich János Múzeum szervezésében születésnapján, augusztus 8-án a Szolnoki Galériában nyíló életműkiállítással köszöntötték Tenk László festőművészt barátai, pályatársai, tisztelői.A Munkácsy-díjas festő ezer szállal kötődik Szolnokhoz, s a 70-es évekbeli első bemutatkozása óta a mostani immár a hatodik tárlata a városban. A „Festeni mindig jó!” címet viselő tárlat megnyitóját követően augusztus 12-én 14.00 órai kezdettel […]
Két hónapja fenyegette a feleségét, majd egy késsel mellkason szúrta

A Jászberényi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, kiskorú veszélyeztetése és zaklatás bűntette miatt is indítványozta annak a jászárokszállási férfinek a letartóztatását, aki a feleségét a gyermekeik előtt rendszeresen szidta, fenyegette, majd egy késsel meg is szúrta. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi és a felesége közötti házasság megromlott, melyet követően a férfi rendszeresen […]
A 4,5 milliárd forintot is meghaladhatják a múlt heti viharkárok

Rekordösszegű, akár a 4,5 milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhatnak a biztosítók a múlt heti viharok miatt – tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-t. A szervezet közleménye szerint a múlt csütörtök és vasárnap közötti viharok miatt kedden délig a lakásbiztosítási szerződések alapján 20 ezret megközelítő bejelentés érkezett a biztosítókhoz, bár még nem […]