Vízbe fulladt egy 27 éves férfi vasárnap este, miután részegen, ráadásul zárás után ment ki a szabadstrandra Tiszafüreden.
A tiszafüredi férfi már napközben meglátogatta a vízpartot barátai társaságában, de már akkor is annyira részegek voltak, hogy hazaküldték őket – írja a Tények.
Később, zárás után úgy döntöttek, visszatérnek a strand területére, és sikeresen be is szöktek oda. A fiatal férfi a vízbe ugrást követően szinte azonnal megfulladt, már nem tudták megmenteni az életét.
A tűzoltók és a mentők is a helyszínre érkeztek, a fiatal férfi testét szinte azonnal kihúzták a folyóból, de az életét már nem tudták megmenteni.
A Tiszavít Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, a fiatalok bódult állapotban voltak, és vízimentőink egyből hazaküldték őket, hiszen ilyenkor életveszélyes a vízben tartózkodni.
Forrás: index.hu