Fontos döntések a rendkívüli közgyűlésen

Számos fontos kérdésben döntöttek Szolnok önkormányzati képviselői keddi soron kívüli testületi ülésükön.

Szó esett több pályázattal kapcsolatos módosításról, illetve határozatot hozott a közgyűlés arról, több mint 280 millió forintos támogatással indulhat a „Szolnok Napra kész! – középületek fejlesztése II.” projekt. Ennek keretében napelemeket telepítenek számos önkormányzati fenntartású épületre, többek között a városházára és a sportcentrum épületeire.

A következő tanévben is ösztöndíjjal támogatja a város a Debreceni Egyetem Szolnoki Campusának hallgatóit. A 2023/2024-es tanévben 39 hallgató kap ösztöndíjat a mintegy 20 millió forintos támogatási keretösszegből.

Ezzel kapcsolatban Szabó Attila, a campus igazgatója kifejtette, hogy a Debreceni Egyetemmel létrejött együttműködés keretében évről-évre dinamikusan nő az intézménybe jelentkezők száma, bővültek a választható képzések, így a hallgatók lehetőségei is.

Szilvási Zsuzsa
Verified by MonsterInsights