85 ezer hektáron irtják a héten a szúnyogokat

A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek – közölte a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden. 

Kép: Illusztráció fotó

Ez annál is inkább szükséges, mert az elmúlt időszakban a nyugati és középső országrészben a folyókon levonult árhullám miatt jelentős méretű szúnyogtenyésző helyek jöttek létre – tartalmazza a közlemény. A vízpartokon a szúnyogok tömeges jelenléte érzékelhető, szaporodásukat a meleg időjárás is segíti – tették hozzá.

Mint írták:

a következő napokban a földön járműről permeteznek

Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala vármegyében, a Duna mentén Komárom térségében, a főváros szúnyogártalommal érintett kerületeiben, a Csepel-sziget és környékének településein, valamint Dunaújváros, Baja és Mohács térségében.

A jelentős ártalomra tekintettel az országos tisztifőorvos ideiglenes engedélyével a leginkább érintett szigetközi településeken légi kémiai kezelések is lesznek – fűzték hozzá.

A közlés szerint a szakemberek továbbra is folyamatosan megfigyelik az árterületeken lévő tenyészőhelyeket.

A felderítések alapján jelölik ki a biológiai lárvagyérítés helyszíneit.

Végül felhívták a figyelmet arra, hogy a lakosság is sokat tehet a szúnyogártalom csökkentése érdekében, azzal, hogy rendszeresen kiüríti a ház körül található vízzel telt edényeket, hordókat, játékokat. Ugyanis számos faj kifejezetten emberközeli életmódot folytat – olvasható az OKF közleményében.

Forrás: hirado.hu

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights