Pünkösdkor változik a MÁV és a Volánbusz menetrendje

A Budapest-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest között közlekedő Tokaj IC-khez szükség esetén több kocsit kapcsolnak. A vonatok vasárnap az ünnepnapra, hétfőn a vasárnapra, kedden már a munkanapokra érvényes menetrend szerint járnak – tudatta a MÁV-Volán-csoport május 25-én. Felhívták a figyelmet arra, hogy jelentősen megnövekedhet az utasforgalom, ezért érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást […]
Verte és megerőszakolta egy idős otthon lakóit egy 34 éves férfi

Letartóztattak egy 34 éves férfit, aki a gondozására bízott időseket szexuálisan bántalmazta és rendszeresen verte Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyik idősek otthonában; a döntés ellen a gyanúsított és a védője is fellebbezett – közölte a vármegyei főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a vádhatóság szexuális erőszak, valamint bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett miatt indítványozta a […]
Érdekes fordulatot vettek a kávéfogyasztási szokások Magyarországon

Tavaly a teljes magyarországi kávépiac értéke meghaladta a 77 milliárd forintot, ezen belül a kapszulás kávékra 19 milliárd forintot költöttek a vásárlók, ami 9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A koffeinmentes kávék forgalma értékben 2 százalék volt, volumenben pedig egy százalékát adják a teljes kávépiacnak, mégis elmondható, hogy a kávéfogyasztók több mint harmada rendszeresen […]
Két baleset miatt több mint tíz kilométeres a torlódás az autópályán

Két baleset is történt az M7-es autópálya Balaton felé tartó sávjában Martonvásárnál; a torlódás több kilométeres – tudatta a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon. Azt írták, hogy a két balesetben négy autó ütközött; a műszaki mentést megkezdték, jelenleg csak a külső és a leállósávon halad a forgalom. A torlódást Martonvásárnál a 7-es főút […]