Gyalogost gázoltak Jászberényben

A baleset következtében az egyik gyalogos könnyű, a másik súlyos sérülést szenvedett. 

Kép: police.hu

Egy jászberényi lakos közlekedett személygépkocsival január 10-én 16 óra 20 perckor Jászberény belterületén, a Nagykátai úton. Haladása során későn észlelte, hogy az előtte vele azonos irányba haladó személygépjármű megállt a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt, mivel bal oldalról két gyalogos kívánt azon átkelni. Amikor a sofőr észlelte az előtte már álló másik járművet, erőteljes fékezésbe kezdett, de a nedves úton nem tudott megállni, így az ütközés elkerülése érdekében a gépkocsit a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára kormányozta, mely következtében érintőlegesen nekiütközött az álló gépjárműnek, ezt követően továbbcsúszott a kijelölt gyalogos-átkelőhely irányába, és elütötte a két gyalogost – írja oldalán a rendőrség. 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest