Áttörés jöhet az Alzheimer-kór kezelésében

Áttörést hozhat az Alzheimer-kór kezelésében az a gyógyszer, amelynek a forgalmazására most adott soron kívül engedélyt az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság – számoltak be róla az M1 Híradójában. Világszerte mintegy 50 millió ember szenved Alzheimerben. A most engedélyezett szer az első, amely bizonyítottan lassítja a kór okozta fokozatos agyi leépülést és demenciát. Azaz nem a […]

Új republikánus elnöke van az amerikai képviselőháznak

Megválasztották az amerikai képviselőház új elnökét: a kaliforniai Kevin McCarthy a Republikánus Párt frakcióvezetőjeként negyedjére indult a házelnöki tisztségért, értesült az M1 Híradó. A mostani voksolást a republikánus párton belüli nézeteltérések árnyékolták be: a több mint négy napig tartó, maratoni szavazáson csak a 15. próbálkozásra sikerült elegendő szavazatot szereznie a jelöltnek. Ilyen több mint 160 […]

Családi tragédia: elgázoltak egy nagymamát és unokáját

Elgázoltak az M0-s autóúton vasárnap egy nőt és unokáját, akik egy műszaki hiba miatt megállt autóból szálltak ki; az 52 éves asszony meghalt, a 13 éves gyerek életveszélyesen megsérült – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a személygépkocsi műszaki hiba miatt az M0-s autóút 66-os kilométerénél, Fót térségében, az M5-ös autópálya […]

Hamarosan indul a nevezés a tisza-tavi behúzós pontyfogó horgászversenyre

Már csak 3 nap és kezdetét veszi a nevezés az International Wild Carp Challenge (IWCC), tisza-tavi behúzós pontyfogó horgászversenyre. A helyek száma limitált! Az IWCC időpontja 2023. május 5 – 13., Nevezés: 2023. január 09. (hétfő) 10:00 órától: iwcc.sporthorgasz.eu Bővebb információt a fenti linken, vagy társaságunk facebook oldalán (Tisza-tavi Sporthorgász) talál. További elérhetőségek: Telefon: +36 20 […]

Új főmérnök a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságon

Harsányi Gábor személyében 2023. január elsejétől új műszaki igazgatóhelyettese (főmérnöke) van a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak, olvasható a KÖTIVIZIG oldalán. A 39 éves szakember eddig a Karcagi szakaszmérnökséget irányította. A végzettségét tekintve okleveles építőmérnök 2004-ben kezdte meg vízügyi szolgálatát a Karcagi szakaszmérnökségen. 2010-tól vízgazdálkodási csoportvezető, 2012. október 1-től szakaszmérnök helyettes, majd 2014. november 24-től szakaszmérnök volt. […]

Változások és átmeneti leállás a SZÉP kártya rendszerben. Íme a részletek!

2023. január 9-től a SZÉP kártya számlán belüli alszámlák összevonásra kerülnek – hívja fel a horgászok figyelmét a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. Az OTP banktól kapott tájékoztatatás szerint az alábbiakra érdemes figyelni: “Az egyzsebes működésre való informatikai átállás ideje alatt, vasárnap (január 8.) délutántól várhatóan hétfő reggelig nem fog működni a OTP SZÉP kártya elfogadás, ebben […]

Kigyulladt egy családi ház kéménye Kengyelen

Kigyulladt a kéményben felhalmozódott kátrány tegnap délután Kengyelen, egy Arany János úti családi házban – olvasható az Országot Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján. A tiszaföldvári önkormányzati és a kengyeli önkéntes tűzoltók vonultak a helyszínre, akik a kéményhez csatlakoztatott fatüzelésű kályhában a tüzet eloltották, majd az égéstermék-elvezetőben található izzó részeket eltávolították. A ház két lakója nem sérült meg.