Januártól emelkedik a szakképzésben oktatók bére

A tájékoztatás szerint a két lépcsőben megvalósuló bérfejlesztés összesen 15 százalékos emelést jelent. A kormány célja, hogy a két éve megújított szakképzési rendszert tovább erősítse, ennek egyik fontos feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A kormány döntése értelmében januártól 10 százalékkal, majd májustól visszamenőleg további 5 százalékkal nő a szakképzésben oktatók bére. Az intézkedéssel tovább erősödhet […]

A zokniból került elő a kés

A karcagi rendőrök egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt. Egy karcagi sértett tett bejelentést a helyi rendőrkapitányságra, mert ismeretlen elkövető december 19-én – amíg ő otthonától távol volt – bement a lakóházába és onnan dísztárgyakat – gyertyatartót, cukoradagolót és vázát –, továbbá élelmiszereket és egy 18 cm pengehosszúságú kést tulajdonított el. A rendőrök az […]

Hajdú-Bihar megyét is elérte a madárinfluenza járvány

Egy Hajdú-Bihar megyei, több mint 25 000 egyedet tartó tenyészpulyka telep állatainál is igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A Hajdú-Bihar megyei Nádudvar településen található, 25 812 tenyészpulykát számláló telepen a megemelkedett elhullás, az állatok levertsége, valamint víz- és takarmányfogyasztásuk csökkenése hívta fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza […]

Mintegy 1700 felhasználó igényelt veszélyhelyzeti áramellátást

Az egyetemes áramszolgáltatásra nem jogosult felhasználók, vállalkozások, önkormányzatok, társadalmi szervezetek hétfő éjfélig leadott elektronikus nyilatkozatban igényelhették a szolgáltatást az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-től. A beérkezett jelentkezések alapján a konstrukciónak köszönhetően mintegy 1700 fogyasztó őrizheti meg működőképességét az újévben is – jelentette be keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM). A minisztérium megjegyezte: a kormány új lehetőséget teremtett […]

Életet mentett a szén-monoxid jelző Kunmadarason

Az ingatlanban összesen négy ember él, egyiküket a mentők kórházba szállították. Jelzést adott a szén-monoxid-érzékelő hétfő este Kunmadarason, a Nagy Imre utcában. Az eset idején az ingatlan fürdőszobájában egy átfolyós vízmelegítő és egy gázkonvektor üzemelt. A karcagi hivatásos tűzoltók a jelzéskori állapotok visszaállítását követően műszerükkel kimutatták a fürdőszobában a mérgező gáz jelenlétét, ezért értesítették a […]

Teljesen kiégett egy ház Jászdózsán

A ház lakóját a mentők szállították kórházba. Teljes terjedelmében égett egy hetven négyzetméteres lakóépület hétfő délután Jászdózsán, a Sándor utcában. A házhoz épített melléképület összedőlt. A házban két gázpalack volt, amelyek felrobbantak a tűzben. A jászberényi hivatásos és a jászárokszállási önkormányzati tűzoltók fékezték meg a lángokat, illetve légzésvédelem mellett behatoltak az ingatlanba, ahol senkit nem […]

Januártól emelkednek a családi támogatások összegei

Hornung Ágnes, Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára közösségi oldalán közölte a hírt. A minimálbér emelkedésével 2023. január 1-jétől a gyermekgondozási díj (GYED) maximális összege bruttó 324.800 forintra, a diplomás GYED az alapképzésben résztvevő hallgatóknál bruttó 162.400 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében bruttó 207.480 forintra, a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) bruttó 232.000 forintra emelkedik.

Első helyen a Lidl Piac Bio Organic burgonya

A Nébih munkatársai összesen 27-féle csomagolt burgonyát vizsgáltak meg, melyek közt 6-féle salátának való, 16-féle főzni való és 5-féle sütni való burgonya szerepelt. A termékeket a Nébih laboratóriumában különbözőféle laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, mely során többek közt élelmiszerbiztonsági szempontból fontos jellemzőket vizsgáltak meg. “Örömmel osztjuk meg, hogy a teszten a „B” típusú, főzni való burgonyák […]

Az ünnepi időszakban módosulnak a megszokott határidők a szerencsejátékban

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint, az ünnepi időszakban a lottózói nyitvatartások, valamint a számsorsjátékok húzásának és adásba kerülésének időpontjai, illetve a játékba küldési határidők módosulnak. A Szerencsejáték Zrt. saját üzemeltetésű értékesítőhelyei 2022. december 24-én 12:00 órától zárva tartanak és december 27-én a szokásos rend szerint nyitnak ki újra. A terminálos értékesítőhelyeken december 24-én 12:00 óra […]

Csapdába esett hódoknak segítettek Tiszaörvényen

Tiszaörvényen a szivattyútelep csillapító medencéjébe tegnap egy hód pár esett be. A téli (alacsony) vízszint miatt viszont kijönni segítség nélkül nem tudnak. A katasztrófavédelem, a Tiszai Vízimentő csoport, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság emberei, sőt még a helyi kutyamenhely befogó embere is megjelentek a helyszínen a tűzként terjedő hír hallatán – írja közösségi oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park […]

Folyamatos a feldolgozott és az élő hal szállítás

Több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba ezekben a napokban a hortobágyi halgazdaság telelőtavaiból. Már szeptemberben megkezdték a téli lehalászást, és december elejére az összes hal átkerült a telelőmedencékbe – közölte Simon Károly, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója. Az idei rendkívüli aszály ugyanakkor megnehezítette a munkát, miután nem volt elég csapadék, a […]