November végéig tart az útfelújítás Abádszalók és Tiszaderzs között

A Magyar Falu Program keretében újul meg az út körülbelül egy kilométeres szakaszon Abádszalók és Tiszaderzs között – tudtuk meg a Magyar Közút tájékoztatásából.

Illusztráció. Fotó: Mészáros Balázs /ALF

A társaság kivitelezésében, mintegy 77 millió forint értékben végeznek burkolatfelújítást Abádszalók mellett a 3216-os úton. Az aszfaltozási munkák október 25. és november 2. között zajlottak, de a befejező munkák hosszabb időt vesznek igénybe, így várhatóan november végére készülnek el.

Hírportálunk kérdésére válaszolva Pécsi Norbert Sándor a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője azt mondta: az érintett szakaszon sebességkorlátozást és előzési tilalmat vezettek be a szakemberek, továbbá

a munkavégzések ideje alatt félpályás lezárásra kell számítani jelzőlámpás, illetve jelzőőrös forgalomirányítással. 

Az érintett szakaszon a szükséges előkészítési munkákat követően – teljes szélességben – két aszfaltréteg (kiegyenlítő réteg + kopó réteg) épült átlagosan 10 cm vastagságban, valamint a kialakult szintkülönbség miatt az útpadka feltöltésére, illetve a burkolati jelek felfestésére is sor kerül majd.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest