Be kell vonni a családokat a szociális gondozásba, de az állam sem vonul ki az ellátásból, vallják a szakemberek a szociális törvénymódosítás kapcsán kifejtve az álláspontjukat.
– A szociális törvény tervezett módosítása csak iránymutatás, aki most előrevetíti, hogy ez alapján az állam kivonul majd az ellátásból, az mindössze a saját fantáziájára hivatkozik – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Dr. Molnár Attila Károly eszmetörténész. – Nagyjából a francia forradalom óta áll egymással szemben két elképzelés. A baloldal alapgondolata az, hogy bármilyen probléma van, azt elsősorban az államnak kell megoldania. A jobboldali, konzervatívnak vagy kereszténydemokratának nevezett szereplők pedig jellemzően azt gondolják, hogy a szubszidiaritás elve alapján minden problémát elsősorban helyi szinten kell kezelni – folytatta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóintézetének vezetője, aki szerint a törvénymódosítás sorba rendezi a felelősségeket,
de ebből nem következik, hogy az állam kivonulna az ellátásból.
Botos Katalin közgazdász, egyetemi tanár, az Antall-kormány bankügyekért felelős tárca nélküli minisztere az alábbi gondolatokat fogalmazta meg a szociális törvény módosítása kapcsán.
„Összegezve: A szándék helyesnek tűnik, hogy az egyén elsődleges felelősségét hangsúlyozzuk. A szolidaritást azonban érzékeltetni kell, de olyan módon, hogy az egyén maximális erőfeszítése legyen az alap. A fogalmakat sokkal pontosabban kell definiálni. E nélkül a jogi szöveg túl laza. (mit jelent a szociális biztonság, mit jelent az önhibáján kívül, s ki határozza meg – és kéri számon – a hozzátartozó személyek lehetőségét és képességét.)” – vetette fel a kérdéseket a korábbi miniszter.
– A magyar kormány az elmúlt 12 évben nem hagyott senkit az út szélén, 2010 óta pedig a szociális szektor támogatására fordított összegeket is a többszörösére emelte – mondta a Magyar Nemzetnek Dr. Lentner Csaba. Hozzátette: üdvözli a módosítást, hiszen nem lehet csak az állam feladata, hogy az idősekről, rászorultakról gondoskodjon, be kell vonni a családot is. A közgazdász szerint közösségi felelősségvállalásra van szükség ebben a szektorban is, az államtól nem várható el, hogy tartsa fenn a paternalista szerepfelfogást, ami az előző rendszerben kialakult.
A jogokhoz kötelességek is társulnak. Az egyén nem kizárólag önmagáért van, hanem a közjóért is felel. A mostani törvénymódosítási javaslat ezt pontosítja.
– fogalmazta meg újságírói kérdésre a szakmai álláspontját Farkas Péter szociológus, katolikus teológus.
Rámutatott: a szolidaritás elvét részletezi és pontosítja a módosítás. Nem kötelességi, hanem cselekvési sorrendet állít fel az egyéntől, a hozzátartozókon, a karitatív szervezeteken és a helyi önkormányzatokon át egészen az államig. Olyan módon, hogy megjelenik benne a szubszidiaritás elve is, amely az Európai Unió egyik legfontosabb alapértéke, a lokalitás és a regionalitás védelme.
– Fontos gyakorlati kérdés – hangsúlyozta – hogy az elmúlt évtizedben a kormányzat a családok támogatását egy korábban nem látott szintre emelte, európai szinten példátlan módon erre fordítja a nemzeti össztermék (GDP) több mint hat százalékát.
A családpolitika nem válik el élesen a szociálpolitikától, sok esetben együtt értelmezendő. Jövőre a kormány az egy évtizeddel ezelőtti összeg négyszeresét fordítja erre a célra, amely cáfolja azt a baloldali állítást, hogy az állam kivonul a szociális ellátásból.
– Mindössze annyi történik, hogy a korábbi szöveg, ami a törvény célját határozza meg, részleteiben kibontva, egyértelműsítésre kerül, azaz a módosításban a jogalkotó leírja, hogy mit is jelent az egyének önmagukért, a családjukért viselt felelőssége, illetve a közösségek felelőssége a tagjaikért – ezt már Birher Nándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja fogalmazta meg.
Az elismert szakember felhívta a figyelmet, hogy
ha a hozzátartozók nem tudnak segíteni, akkor az önkormányzat, ezt követően az államilag támogatott karitatív szervezetek azok, akik a leginkább tudják, kinek, mire van szüksége. És lehetőségeikhez mérten tudnak is segítséget nyújtani. Ha ez mégsem történne meg, akkor kerül sorra az állam.
Magyarázatként hozzátette, hogy nem ehhez vagyunk szokva. A szocialista gondoskodás modellje szerint mindennek ura és meghatározója az állam, ezért neki kell elsősorban helytállnia. Elvként akár szép is lehetne ez a gondolat, de a gyakorlatban ez nem igazán működött.
