Egy csepp egészség a közösségért

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete (JNSZMVAKOK) idén immár tizennyolcadik alkalommal rendezte meg az „Egy Csepp Egészség” elnevezésű – egészségnevelési, sport, szabadidős családi napját. A programra ebben az évben augusztus 12-én, pénteken került sor impozáns és akadálymentes helyszínen, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban Szolnokon. Az eseményen szép számmal jelentek meg az egyesület tagjai hozzátartozóikkal. A rendezvényre kilátogatott Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is. 

Kép: JNSZMVAKOK 

A megyeszékhely polgármestere köszöntőjében kiemelte – hogy mennyire fontos az egészség, arra sokszor csak akkor döbbenünk rá, amikor már probléma van, éppen ezért nagyon fontosak azok a rendezvények, amelyek az egészségmegőrzést és a megelőzést szolgálják. 

Az érdeklődőket egészségügyi előadások, egyéni tanácsadások, különféle szűrővizsgálatok, masszázs és kézműves programokkal várták. Volt mozgásterápiás foglalkozás és lehetett kérni hajápolási tippeket vagy akár asztrológiai elemzést is. A Gördögök Kerékpáros és Szabadidő Sportegyesület jóvoltából pedig még a teljesen vakok is kipróbálhatták a tandemkerékpározást és a triciklizést is.

– Az egészségnap évek óta mindig az egyik legsikeresebb rendezvényünk. Fő célunk, hogy minél többen folytassanak egészséges életmódot. Ez a rendezvény a közösségformáló ereje miatt is fontos. Sokan itt találkoznak, megbeszélik hasonló problémáikat – mondta Hulimai János, az egyesület alelnöke – aki masszőrként maga is aktívan közreműködött a program sikeres lebonyolításában. 

Kép: JNSZMVAKOK 

A rendezvényen az egyesület által fenntartott JNSZMVAKOK Elemi Rehabilitációs Központ szolgáltatásairól is tájékozódhattak az érdeklődők a központ munkatársaitól, valamint olyan segédeszközök kipróbálására is volt lehetőség, amelyek a látássérültek mindennapjait könnyítik meg.

JNSZMVAKOK 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Útlezárásra kell számítani Kisújszálláson!

Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy a szennyvízcsatorna helyreállítása zajlik a városban.  Kisújszállás közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint december 8-tól a Deák Ferenc utcán forgalmirend-változásra kell számítani. A munkálatok előreláthatólag

Tovább »