Energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány, íme az intézkedések!

Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer jelentette be a szerdai Kormányinfó sajtótájékoztatón.

Illusztráció fotó.

Gulyás Gergely elmondta: Magyarországon is eljött a pillanat, hogy a kormány energiaveszélyhelyzetet hirdessen, hiszen Európa jelentős részén energiaválság van.

Az áram ára egy év alatt több mint ötszörösére, a gáz ára több mint hatszorosára növekedett és nem látni, hol van ennek a vége.

Úgy tűnik, hogy a téli időszakra nem lesz elég gáz Európában, így több országot követve Magyarországon is energiaveszélyhelyzetet hirdet a kormány. Ennek célja, hogy felkészüljünk a válságra és megerősítsük az energiabiztonságot.

Energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány – jelentett be Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Hét pontból áll a kormány programja:

  1. Magyarország másfél milliárd köbméterről kétmilliárdra növeli a hazai kitermelést
  2. Szijjártó Péter felhatalmazást kapott további gázforrások felkutatására
  3. Kiviteli tilalmat rendelnek el az energiára és a tűzifára
  4. Az év végéig fokozzuk a lignitkitermelést
  5. A Mátrai Erőmű blokkjainak mihamarabbi újraindítása
  6. A paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása
  7. A csökkentett gáz és áramár csak az átlagfogyasztásig marad érvényben

A villamosenergia sávhatára 210 kW havonta, gáznál pedig 144 köbméter. Ez éves mértékben 2523 kWh áram és 1729 köbméter gázt jelent. A háztartások háromnegyedét nem érinti a változás, az átlagfogyasztásig pedig mindenki számára elérhető marad a rezsicsökkentés – emelte ki Gulyás Gergely.

A rezsicsökkentés az átlagfogyasztás mértékéig marad érvényben, ami azt jelenti, hogy a családok háromnegyede számára továbbra is fennmarad az intézkedés

– ismertette Németh Szilárd.

Illusztráció fotó. Megmarad a nagycsaládosok kedvezményes fogyasztási limitje.

A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy az energiaveszélyhelyzet azért szükséges, hogy a rezsicsökkentés továbbra is fenntartható legyen. Ebből a célból korábban létrejött a rezsivédelmi alap, a mostani szabályozás szerint pedig az átlagfogyasztás mértékéig marad a rezsicsökkentett ár.

Egy átlagfogyasztó a villamosenergiára 7750 forintot költ, ez rezsicsökkentés nélkül 50 823 forint lenne. Gáznál ugyanez az összeg 15 833 forint, rezsicsökkentés nélkül pedig 131 441 forint lenne havonta – részletezte.

Azaz egy átlagos fogyasztó havonta 158 691 forintot spórol a rezsicsökkentésnek köszönhetően és az átlagfogyasztók tekintetében ez teljes egészében megmarad. A háztartások háromnegyedének ez semmilyen változást nem fog jelenteni, az átlag felett fogyasztó egynegyednek pedig csak az átlagfogyasztás felett kell megfizetni a teljes árat.

A nagycsaládosok kedvezményes fogyasztási limitje megmarad,

tehát náluk nem az éves 1729 köbméter gázfogyasztás lesz, hanem 2329 köbméter, ugyanis minden háromgyermekes családnak jár 600 plusz köbméter, továbbá ezen felül gyermekenként további 300 köbméter – emelte ki.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Megemelik a nevelőszülők fizetését

Januártól 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők fizetése – jelentette be közösségi oldalán Fülöp Attila, a Belügyminisztérium államtitkára.  A családközpontú, nevelőszülőkre építő gyermekvédelem az egyik kulcsa annak, hogy

Tovább »