Varga Mihály: Az elhúzódó háborús helyzetben is meg kívánjuk védeni az eredményeinket

A kormány az elhúzódó háborús helyzetben is megvédi az ország biztonságát, a magyar embereket és családokat, a rezsicsökkentés eredményeit, a munkahelyeket, a nyugdíjakat. Jövőre is folytatódnak a családtámogatások, megmarad a 13. havi nyugdíj, a 2010 óta létrejött egymillió új munkahelyet megőrzik, támogatják a beruházásokat, továbbra is alacsony szinten tartják a munkát terhelő adókat. Az instabil nemzetközi környezet kihívásai ellenére is növekedési pályán tartják a gazdaságot – hangsúlyozta Varga Mihály a 2023-as költségvetési törvényjavaslatról szóló vita miniszteri expozéjában.

Varga Mihály pénzügyminiszter. FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

Kormány: a 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése

Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta: a 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése, ezek azok a legfontosabb gazdaságpolitikai irányok, amelyeket számokba foglaltak.

A tárcavezető expozéjában kifejtette: a 2010-ben hivatalba lépett Orbán-kormány egymást követő 13. költségvetését terjeszti a Ház elé, és „a tervezési kilátások talán 2008, a legutóbbi gazdasági válság óta nem voltak olyan nehezek és bizonytalanok, mint most”. A cél és a feladat „a polgári kormány számára mindig is világos volt”:

önálló, értékalapú, a magyar emberek és Magyarország érdekeit szolgáló politikát és gazdaságpolitikát kell követni

– mutatott rá. Hozzátette: ezekkel az elvekkel nehéz helyzetekben sem szakítanak, nem tették a járvány idején sem, és kitartanak mellettük a mostani háborús időszakban is.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest